Tegnap csaptunk Anyukámmal egy csajos napot. Persze igyekeztünk összekötni a kellemest a hasznossal, így aztán belefért az orvosnál tett látogatástól a szülinapi ajándékvásárláson át a forró csokizásig minden. A poszt címének megfelelően kettébontanám a nap eseményeit:
Pozitív: Szabi elvesztése óta most először voltunk kettesben, így egy csomó a szüléssel kapcsolatos dolgot is meg tudtunk beszélni. Nem mondom, hogy nem sikerült kicsit pityergősre, de alapvetően örülök a tapasztalatcserének.
Végül úgy döntöttem, hogy a csajos napba belefér a diákjaim meglátogatása is. Bár kicsit bizonytalan voltam, hiszen a hangulatom napok óta nem igazán fényes, de erőt vettem magamon és bementem az iskolába. Teljesen jól viseltem! Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy igyekeztem az ő dolgaik felé terelni a témát...
Negatív: Kiderült, hogy apu fel akar keresni. Annak fényében, hogy az utolsó találkozásunkkor a kapu előtt a szomszédok füle hallatára közölte velem, hogy én vagyok a felelős a válásukért, hogy ekkora hálátlanságot nem várt tőlem és felejtsem el, hogy ő valaha is létezett... Mondjuk úgy, hogy nem nagyon várom a látogatását. Hozzáteszem, amikor ezt a kedélyes beszélgetést megejtette, még terhes voltam, és nagyon jól tudta, hogy veszélyeztetett vagyok.
Gondolom azért akar jönni, mert bűntudata van, csakhogy nekem erre nincs szükségem! Sajnálatból ne tegye itt nekem a szépet! Még nem tudom, mit fogok neki mondani, de abban már most biztos vagyok, hogy nem azt, amire ő számít.
Még egy dolog történt tegnap, amit egyik kategóriába sem tudnék besorolni. Találkoztam gyermekkorom legjobb barátnőjével, aki 23 hetes terhes. Nagyon örülök a boldogságának, de mintha szíven döftek volna. Főleg annak tudatában, hogy egy másik barátnőm pedig ugyanaznap szülte meg kisfiát, amikor mi elveszítettük Szabit. A gyerekkori barátnőm pedig csupán egy héttel fogja előbb magához ölelni a gyermekét, mint ahogy én ki voltam írva...
Nem tudom, mennyit bírok még elviselni. Úgy érzem ott vagyok, ahonnan elindultam, amikor kijöttem a kórházból. Minden nap hallok, vagy látok valamit, ami felzaklat, de összeszorítom a fogam, és megyek tovább.
Csak belül zokogok megállíthatatlanul...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése