2013. október 28., hétfő

Árnyalatok

Megérkezett az első baba a lelkesterhes csoportba. A "Jesszus, már én is mindjárt!"-rohamot leszámítva nem is vettem nagyon magamra a dolgot, írni róla pedig eszembe sem jutott, egészen addig, amíg nem olvastam az egyik csoporttárs hozzászólását:

"...most már szállingóznak le a Földre a kis angyalkáink lassan!!!"

Annyira rossz érzés fogott el, szinte összeszorult a szívem. Nem tehet róla, ahogy én sem, de nekem az angyalka szó mást jelent.

http://fineartamerica.com/featured/angel-sepia-michael-wade.html
 

2013. október 23., szerda

Lelkes terhes

Egy kicsit jövök terheskedni is, hogy senki ne mondhassa, csak a negatívumokat írom meg.
Terhesgondozási szempontból beindultak a dolgok, a 3. trim.-ben már jobbaan nyüstölik az ember lányát még itt is.  

A hó elején voltam hebamme-nál (védőnő/dúla/szülésznő, amolyan mindenes) és azt hiszem bátran mondhatom, hogy ilyen kellemes élményem még nemhogy egészségügyben dolgozó személlyel, de még a privát kapcsolataimban is kevés volt. Minden előzményre kíváncsi volt, nemcsak a fizikai, hanem a lelki része is érdekelte, még azt is megkérdezte, mi lett volna a nevük! Soha ilyen jót kívülállóval még nem beszélgettem erről.

Hétfőn voltunk ultrahangon. A csajszi kerekedik, nődögél, már több mint 1700gr, ami azt jelenti, hogy fittyet hányva a legutóbi két Uh-eredményre, behozta az emlegetett egy hét lemaradást, így a dátum marad a karácsony. Aminek kevésbé örültem, hogy a számomra oly kedves fejvégű pózt (amit a 26. héten felvett) megunta és popóra váltott. I szerint rájött, hogy 2,5 hónap nem buli fejenállva. Abban reménykedem, hogy az elkövetkezendő 4 hétben a törökülésre is ráun és megint megy kört...

Általánosságban egészen jól vagyok, a pocak kerekedik, a "tömegesedés" eddig abszolút optimális, a felkelési procedúra exponenciálisan nehezedik. A leányzó egyre aktívabb, vagyis inkább méreténél fogva vehemensebb, már nem nagyon tudom letagadni, ha úgy rendesen mocorogni kezd, néha még bugyborékol is, de olyan hangosan, hogy I is simán hallja, ha a közelemben van. 
Az egyetlen dolog, ami beárnyékolja ezt az idillt, az a bizonyos rosszullét, ami már nem is olyan biztos, hogy pánikroham. A doki szerint tachicardia, de egyelőre nem küldött el szakorvoshoz. Úgy voltam vele, hogy akár saját szakállamra is elmegyek kivizsgáltatni, de elég jól megritkultak, olyan igazán nagy az elmúlt három hétben talán kettő volt. Egyelőre várok, aztán majd meglátjuk.

Hát nagyjából ennyi. Majd még jövök...
 

2013. október 13., vasárnap

Kívülálló

Az utóbbi időben egyre gyakrabban és több szempontból érzem magam kívülállónak.

Kezdem a legkézenfekvőbbel: külföldi egy idegen országban. Már több mint egy éve itt élek, és elmondhatom, hogy a beilleszkedés sokkal könnyebben ment, mint hittem. Úgy gondoltam, szerencsésen megúsztam és innentől nem érhetnek meglepetések, legalábbis ezen a téren. Aztán terhes lettem, és jelenleg ez a hatodik hónapom a négy fal között. Természetesen örülök, hogy nem kell azon aggódnom, mikor indul be a szülés a munkahelyi stressz, vagy a fizikai igénybevétel hatására, de be kell látnom, ez a verzió sem egyszerű. Az ittlét sokkal könnyebb volt, amíg volt kapcsolatom emberekkel. Most napról-napra azzal kell szembesülnöm, hogy mind szociálisan, mind pedig nyelvi szempontból egyre inkább leépülök. Persze tisztában vagyok vele, hogy a szülés után ismét fogok társadalmi életet élni (a csajszi kapcsán mindenképp), de most még per pillanat elég magányosnak érzem magam, és ez nem lendít a felsorolás alábbi szakaszaiban kifejtett érzéseimen sem.

Nem tartozom igazán a kismamák közé. Hiába a lelkesterhes fórum, hiába a pozitív mantra, hiába a jelen szakaszában gondtalan várandósság, valami mindig ott áll köztem és a többi, negatív tapasztalattal nem rendelkező, gyermeket váró nő között. Persze ezzel az elejétől fogva tisztában voltam, ahogyan azzal is, hogy ez nálam soha nem lesz másként, teljesen mindegy, hány egészséges gyermeket sikerül majd világra hoznom, de az idő előrehaladtával és a fentebb leírt magány-érzettel együtt kezd egy kicsit zavaróvá válni a dolog. Természetesen ennek is megoldódik egy része a szülés után, hiszen nem lesz ennyi időm agyalni, csak ki kell várnom.

Utoljára hagytam a számomra legfontosabb pontot, a legfájóbb felismerést, a legnagyobb lelkiismereti problémát. Úgy érzem, már nem tartozom az Angyalok szülei csoportba sem. Természetesen nem a sorstársi mivoltomat kérdőjelezem meg, hanem azzal kapcsolatban vannak kétségeim, hogy tudok-e bármit is nyújtani az ott lévőknek. Az utóbbi időben a hozzászólások 99%-hoz nem írok semmit, és nem azért, mert nem tudnék, hanem mert úgy érzem a kérdezőnek/írónak nem arra van szüksége, amit mondanék. Legutóbb egy boldogsággal kapcsolatos témához szóltam hozzá, de nagyon hamar szembesülnöm kellett vele, hogy a jelenlevők többsége számára elképzehetetlen az az állapot, ameddig én már eljutottam. Persze ez a normális egy gyászfeldolgozó csoportban, mégis furcsának, kirekesztettnek érzem magam közöttük. Sőt, néha lelkiismeret-furdalásom támad, amiért én ilyen gyorsan feldolgoztam a velünk történteket, mintha érzéketlen lennék, mintha nem is lettek volna számomra olyan fontosak a gyermekeim, mint másoknak. Talán tényleg velem van a baj, vagy talán az agyam így védi meg a születendő kislányunkat, hogy ráncba szedi az anyját gyász-szempontból? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem esik túl jól mindennap ezzel szembesülni. Gondolkodtam rajta, hogy végleg megválok a csoporttól, de akárhányszor ez eszembe jut, bűntudatom támad: Hogyan lehetnék olyan hálátlan, hogy annyi támogatás után, amit ott kaptam, csak úgy lelépek és meg sem próbálok segíteni azoknak, akik utánam jöttek? De így nem érzem, hogy bárkinek is támaszt tudnék nyújtani, hiszen olyan távolinak tűnnek az ő gondolataik, olyan mély a gyászuk, hogy félek, a mondandóm ugyanolyan közhelyszerűen hatna számukra, mint amikkel mindnyájunkat ki lehetne kergetni a világból.

Általában, ha nem is könnyen, de gyorsan meghozom a nehéz döntéseket is, ezúttal azonban teljesen tanácstalan vagyok és ez számomra igen szokatlan helyzet.

http://www.barrett.com.au/blogs/SalesBlog/2012/2073/uncategorized/seeing-with-new-eyes/

2013. október 6., vasárnap

Poszt, ami nincs

Komoly problémával küzdök: nincs kedvem írni.

De tényleg. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy pár napja semmi máshoz sincs kedvem. A pontos okát tudnám megmondani, csupán találgathatok.

A hét nagyobb részét Magyarországon töltöttem hivatalos teendők végett. Most, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondanom, jó volt anyuékkal tölteni egy pár napot, de az igazat megvallva egyetlen porcikám sem kívánta az utazással járó hercehurcát, pláne, hogy ezúttal egyedül, vonattal mentem. (Igaz, csak Pestig, mert anyu feljött értem, de így is elég kényelmetlen/macerás/idegesítő volt, főleg visszafelé, menetiránynak háttal, gang-ülésen, pakolászós szomszéddal egy full teli vagonban.) Ami biztos, hogy szerencsére mindent sikerült elintézni (anyu egész jó kabala, kár, hogy ez nem derült ki előbb, tuti a hónom alá csaptam volna az egyetemi vizsgaidőszakok alatt), vagyis nem ezért vagyok ilyen lelombozott. 
Viszont bejátszhat a fáradtság és a frontok, mert itt az időjárás minden nap szöges ellentéte az előzőnek és pl. ma egész nap nem lehetett látni az eget a felhőktől, mondhatni depresszióba hajszoló sötétség ült ránk.

Szerdán töltöttük a 28. hetet, nem is olyan lassan kinövöm a kabátomat és a csajszi kirúgja az oldalam (néha már szó szerint is), amit én persze élvezek, hiszen ez a legaktívabb időszaka, később a helyhiány miatt úgysem jelentkezik majd ennyit. Tehát ez sem lehet oka a kedvetlenségnek.
Viszont három napja "húz" a hasam és a derekam, ráadásul többször is "keménykedek" a szokásosnál. Igyekszem nyugtatni magam, hogy ez mind normális, hiszen a baba nő, én is hízok (na igen, a múlt heti eredményt egy kisebb infarktussal nyugtáztam), feszülnek a szalagok, rám terhelődik a súly, fronthatás, stb., de azért nem mondanám, hogy maradéktalanul sikerül megzabolázni az idegeimet. A helyzetet az sem segíti elő, hogy legutóbbi vérvétel eredménye nem lett az igazi, így csupán elvi síkon volt ez az utolsó, gyakorlatban kéthetente ismételjük, ennek a legközelebbi napja kedd lesz..

Szóval nem tudom, mi a fene ütött belém. Lehet, hogy terhes vagyok? :)