2012. október 30., kedd

Waiting...

https://plus.google.com/photos/115057064293611432124/albums/5629877672482194065?banner=pwa

Mindjárt itt lesz...

2012. október 21., vasárnap

6 hónap

6 hónappal ezelőtt, nagyjából ezidőtájt született meg Szabi. Már fél éve anya vagyok, gyermek nélkül... egy fél ember.

Bár sok minden megváltozott az életemben azóta, és bizonyos szempontból akár azt is mondhatnám, "túl vagyok a nehezén", de azért van, ami azt hiszem örökre velem marad. Például, hogy nem telik el úgy óra, hogy eszembe ne jusson. Aztán az a szorító érzés a szívem körül, amikor meglátok egy kisbabát tologató anyukát, vagy felsír a vendégtérben egy kicsi. Ha kismamával találkozom, irigységgel vegyes megvetést érzek... és ezek az érzelmek csak az általános, mindennapi kísérőtársaim.

Ma úgy döntöttem elég antiszociális vagyok ahhoz, hogy gyalog menjek munkába. Átvágtam az Augartenen (hatalmas park, gesztenyés fasorokkal). Mintha az időjárás is megérezte volna, hogy ma nem illik derűsnek lennie, sűrű köd szállt le a városra, de még így is volt, aki kimerészkedett babakocsistól. Egy kisfiú -talán másfél/két éves lehetett- nem volt hajlandó az anyukája után menni, hanem leragadt az egyik padnál. Az anyuka pár hívó szó után megunta, és továbbment, gondolta előbb-utóbb csak megy majd a gyerek is. Két dolog fordult meg a fejemben: hogyan képes otthagyni; és mi lenne, ha felkapnám és elszaladnék vele. Persze nem gondoltam komolyan, de a késztetés ott volt.

Egyébként minden kisgyerekben, legyen az csecsemő vagy egy-két éves, Szabit keresem. Akkora hülyeség, tudom, hiszen meg sem született, de talán pont ezért foglalkoztat annyira, hogy vajon neki is ilyen nagy, meleg szemei lennének, vagy ilyen sűrű haja, vagy ilyen kerek pofija, vagy...

Egy ideje egyébként sem érzem jól magam. Valószínűleg ez a Szabi "születésének" időpontja, 6 hónap, Halottak napja közeledte, egyedüllét kombó kicsit sok egyszerre. Már jó rég volt, hogy egy isteneset sírtam volna, de az csak úgy megy igazán, ha odabújhatok I-hez, csakhát...

Pár napja leálltam a fórumozással is. Továbbra is minden nap olvasom őket, de nem nagyon írok, nincs kedvem. Viszont sokat gondolkodtam egy ott nemrég felvetődött problémán. Az egyik anyuka, aki lány angyalkája után éppen babát, azt írta, hogy ha fiú lenne, nem tudna neki úgy örülni. Először borzasztóan felháborított a dolog, hiszen örüljön, hogy sikerült teherbe esnie! Aztán akarva-akaratlanul visszaemlékeztem arra, mikor Szabit vártuk. Bár eleinte azt mondtam, nekem mindegy mi lesz, fiút AKARTAM. Később, amikor kiderült a betegsége, eszembe jutott az is (és tudom, hogy hülyeség), hogy én okoztam a beteges fiúhoz ragaszkodásommal. Ezt gondoltam tovább a napokban és igen megdöbbentő eredményre jutottam: még mindig fiút AKAROK. Nem tudom, fog-e ez változni, ha teherbe esek, vagy ha már kiderül, hogy lány. Biztosan szeretni fogom, de most valahogy az az érzésem, hogy nem annyira, mintha fiú lenne. Kellően szégyellem magam a dolog miatt, és próbálok küzdeni ellene. Megpróbálom elképzelni, milyen lenne egy kislánnyal, de... 

Egyébként - visszakanyarodva - a szövettan eredményt még mindig nem tudjuk. Bár ez nem is csoda, hiszen megmondta az asszisztens, hogy nem fognak értesíteni minket, majd telefonáljunk és menjük be ha kész, mert azt személyesen adják ki. Beszélgettünk már erről I-vel és arra jutottunk, hogy mivel közbejött ez a külföld dolog, nem erőlködünk. A lényeget tudjuk: nem öröklődő (és erről papírunk is van). Bár hazudnék, ha azt mondanám, néha nem érzem úgy, szeretném tudni, találtak-e valamit...

Kimondhatatlanul hiányzik!

http://www.huffingtonpost.com/simran-sethi/life-cycle-burn-baby-burn_b_137172.html


2012. október 18., csütörtök

Egyperces

Mivel mostanában valahogy nem megy az írás, így vázlatolok:


-Voltam otthon. Jó volt látni I-t, a családot, Igort...

-Apám végre aláírta a megegyezést, így polgári per nélkül kimondták a válást. Most (többek közt) azzal fenyegetőzik, hogy mégsem fizeti ki az egyezségben szereplő összeget. Eső után köpönyeg... már aláírta...

-Lejárt a próbaidőm, így hivatalosan is rendelkezem az első határozatlan idejű szerződésemmel. A munka még mindig tetszik, és a főnökség is határozottan elégedett velem, szóval ez sínen van.

-Találtam lakást, így most már semmi akadálya, hogy I. november 1-jével kiköltözzön. A felmondását elfogadták, a papírokat intézi, én meg visszaszámolok. :)

-Mint kiderült, már most is jogosult vagyok a GYES-re, így aztán ha I. is túl lesz a próbaidején, azonnal belevághatunk a tesó-projektbe! :))


I. szerint azért nem tudok írni, mert gyógyulok. Nem tudom, lehet igaza van. Tényleg jól érzem magam. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem jut eszembe Szabi, csak már másképp...egy elérhető jövőképpel a kilátásban. 
Mondjuk attól még megkönnyeztem az okt. 15-ei gyertyagyújtást, ahogy valószínűleg a 6 hónap betöltése sem lesz könnyű egyedül, de arra gondolok, hogy Halottak napján már együtt megyünk I.-vel mécsest gyújtani.
 

2012. október 9., kedd

Új élet... másoké

Hát megszületett...

Korábban már írtam, hogy terhes az egyik rokonom. Nos, tegnap reggel megszületett a család legfiatalabb tagja, Jázmin Vivien. 3750gr, 58cm és egészséges

Irigy vagyok. Tudom, hogy vacakul hangzik és elítélendő, de egyszerűen megesz a sárga irigység. Azt hittem, ezen már túl vagyok, de úgy tűnik csak addig sikerült legyőznöm ezt az érzést, amíg nem vált kézzelfogható valósággá, hogy bizony nekik már kettő, nekünk pedig egy sem, akit ölelhetnénk...

Legszívesebben szemközt köpném magam, amiért így érzek, de egyszerűen képtelen vagyok uralkodni magamon. Még gratulálni sem tudtam nekik. Kb. háromszor kezdtem el hozzászólni a facebookon kiírt hírhez, de mindannyiszor inkább kitöröltem. Még nem megy. Majd talán mire az első képek felkerülnek róla, összeszedem magam...

2012. október 5., péntek

OFF - oltáskritikus

Az alábbi bejegyzésben egy kicsit más jellegű vizekre eveznék... Gondoltam ennyi marhaság már megér egy posztot.

Él egy ember Magyarországon, akinek hatalmas küldetése van. Művész, dalszerző és a saját honlapja/állítása szerint a béke utazó nagykövete. Jelenlegi elsődleges célja az állam által elvakított/lebutított szerencsétlenek megvilágosítása a kötelező oltások ügyében. Talán még emlékeztek rá, pár éve volt erről szó a tévében, megtagadta a kisfiának beoltását és ezért összeütközésbe került az ÁNTSZ-szel, illetve keresetet nyújtott be a Kormányhivatalhoz is. Emellett létrehozta az Oltáskritikus Életvédők Szövetségét/Felelősen gondolkodó szülők szövetségét, legalábbis van egy ilyen csoportja a facebookon...

Ezzel nincs is problémám, hiszen mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja. Ő abban hisz, hogy az oltásokkal (idegen anyag) csak árt a gyermekének, mert idézem:
"Nincs az a betegség, amit le ne küzdene egy egészséges szervezet. Vagy ha van is, olyannal nem tudsz találkozni, a sors nem engedi."

A sors nem engedi... hát igen, erről aztán angyalszülői minőségben szívesen eltársalognék L. Úrral!

Amit viszont túlzásnak (sőt továbbmegyek: sértésnek) tartok, hogy azokat a szülőket, akik hozzájárulnak gyermekük beoltásához, egyenesen felelőtlennek nevez! 
"A felelős szülőnek nem csak hogy lehetősége, de kötelessége megóvnia gyermekét egy ilyen méreginjekciótól."

Persze a fb.-os közösségükben ennél cifrább jelzők is elhangzanak...

Az utóbbi napokban elég mélyen elmerültem a témában. Annál is inkább, mert nemsokára szeretnénk tesót Szabinak és itt ugye nincs kötelező oltás. Igen, tényleg nincs. Nekem mondjuk sose voltak ilyen félelmeim, mint az Oltáskritikusok némelyikének, hogy a vakcinák az elsődleges eszközei egy világot irányító titkos szövetség népességcsökkentő terveinek, melyekkel szándékosan juttatnak mérget az arra kiválasztott népek szervezetébe. Mindezek ellenére nem vagyok híve az értelmetlen szúrkálódásnak, például a H1N1-re is csak legyintettem, nem is lett semmi bajom. Ha megszületik a kicsi, valószínűleg az orvossal közösen fogjuk eldönteni, mi az, ami ellen érdemes beoltani.

Éppen a fentiek miatt abszolút elfogulatlanul olvasgattam az említett úr honlapját és a fb. csoport bejegyzéseit, egészen az egyik általa közzétett képig. A szóban forgó képen egy anyuka látható, aki éppen a gépekre kötött pár napos gyermekét simogatja. mellette olvasható a történet hősünk szemszögéből, amit most az egyszerűség kedvéért bekopizok:

"Washingtonban meghalt egy kisbaba alig egy hónapos korában. A szülés után úgy engedték haza a tinikorú kismamát és gyermekét a kórházból, hogy a mama kapott egy DiPerTe oltást "biztos ami biztos" alapon, ugyanis a legutóbbit 5 évvel korábban kapta...

A szüléstől és a korai várandósságtól kissé megviselt szervezetű, kicsit náthás leányanya pertussziszos lett, azaz szamárköhögés jött ki rajta (magy
arul: a "védőoltás" eredményesen megfertőzte). Pár napon belül a csecsemő is köhögni, fulladozni kezdett. Irány a kórház, ahol elválasztották fertőző anyjától, s telenyomták antibiotikumokkal, mert ugyebár egy pár napos bébinek mi másra volna szüksége... Sikerült is eltenniük láb alól, azért voltak olyan kegyesek, hogy az anyukát engedték elbúcsúzni (nálunk általában még azt sem hagyják...).


Szegény leány érthető fájdalmában bűnbakot keresett és talált az oltatlanok személyében. Mozgalmat hozott létre, melyet valóban megindító és fájdalmas tragédiájára alapoz - azonban a célja nagyon rossz irányt vett: ki akarja kényszeríteni, hogy ne csak a gyerekeket oltsák, hanem a felnőtteket is - rendszeresen - mert az oltások hatása pár év alatt elmúlik. Hazafias kötelességnek nevezi a méreginjekció felvételét, amit - szerinte - ha mindenki rendszeresen megtenne, akkor nem fordulna elő több "járvány"...

Írtam neki, kifejeztem együttérzésemet, s nagyrabecsülésemet a nemes szándékért, hogy mások életét megóvja. Bátorkodtam felvilágosítani, hogy minden valószínűség szerint a védőoltás okozta a tragédiát, ami egyébként nem véd, viszont képes még akár látensen is fertőzni - tehát pont az oltáskampánnyal segíti elő azt, ami ellen harcot hirdetett, s rengeteg felesleges szenvedést a még súlyosabb mellékhatások formájában."


A továbbiakban kampányjellegű szöveg olvasható az oltások ellen, amit én most önkényesen kihagynék.
Eleve problémám volt a hatásvadász képközléssel, de amikor rátaláltam a megjegyzések között a gyermekét elvesztő lány barátnőinek kérésére, miszerint törölje a képet, és L. úr azt válaszolta:

"this photo are public - you asked for let s everyone share - right? Do you make a campaign, do you suggested: lets share - right? Thausand users shared already, do you say to every of them "it s illegal"? How i written, i m really sorry very much your tragedy and i feel together with you in the pain. I have a 20 months old baby too, and like a responsable father i m work for delete the law which is command in my country the parents to give 34 vaccines total for them babies. Many babies have different autoimmun illnesses, leuchemia, cancer, autism after this crazy vaccines. Many families has tragical life coz this irresponsable manipulation. The vaccines are not really tested - they use them against the humanity, not against the pandemia. Pandemia created by the vaccines, many proofes shows its. We understand very much your pain, but we are working for different goal - inspirated by the same pain... You may campaign pro vaccine, but please first let s testing really scientic way its, let s do a controllable, double blind test - which is compare the vaccinated and not vaccinated people s whole life."

egy "kicsit" kiakadtam.

Hogy jön bárki is ahhoz, hogy egy gyermekét frissen elvesztett anyát zaklasson "megvilágosító" levelekkel, amelyekben a saját nézetei mellé próbálja állítani? De legfőképpen egy magát felelős szülőnek nevező ember, hogy lehet annyira érzéketlen, hogy a céljai érdekében pusztán a hatás kedvéért felhasznál egy tragédiát felidéző képet, és azt többszöri kérésre sem hajlandó törölni/mással helyettesíteni??? ...és van pofája azt írni, hogy osztozik a fájdalmában! Osztozik a nagy ló*t! Halvány lila gőze sincs arról, milyen elveszíteni egy gyermeket... hogy mekkora lelki teher... mekkora bűntudat... Csak jön és okoskodik. Kéretlenül, pofátlanul.

Már bocsánat. Aki szokott olvasni, az tudja, hogy nem szoktam ilyen agresszív/trágár lenni, de ez nagyon mélyen érintett.

2012. október 1., hétfő

Valahol Debrecenben


Egy lány éppen most éli át azt, amit mi 5 és fél hónappal ezelőtt.

Egy kisfiú épp most vesz búcsút édesanyjától, ahogy azt Szabi is tette 23 hete.

Valahol Debrecenben hamarosan angyal születik egy gyermek helyett...


Baby Angel Figurine
http://www.angel-art-and-gifts.com/baby-angels.html