Eredetileg ennél hangúlyosabb címet szerettem volna adni, de aztán meggondoltam magam, hiszen mégse illik... Viszont a szövegben már elfér, így aki a címnél tovább is szokott jutni azzal megosztom: A nagy szop(t)atás. A poszt nagy része egyébként az előző írásaimban már fellelhető, csak az utóbbi napok eseményei ösztönöztek némi összefoglalásra.
1. felvonás: szülés után, még a kórházban
Amikor még a terhes időkben olvasgattam arról, hogy a tejbelövellés a 3-5. napon várható, akkor valahogy nem tudatosult, hogy addig gyakorlatilag nem lesz - pedig aztán olvastam ám azt is, hogy csak kis mennyiségű kolosztrum termelődik, de hát a fene gondolta, hogy a kis mennyiség 3 cseppet jelent! - . Aztán tényleg kezdett valami beindulni, én meg örültem, mint az a bizonyos majom, hogy végre a táp mellett anyatejet is adhatok a lányomnak, mégha üvegből is - mert ugye a szoptatás nem ment - .
2. felvonás: itthon, a kezdetek
Ahogy erről már egy korábbi posztban írtam, a kijárós nővér minden eredményemen átsiklott és mindig újabb elvárásokat támasztott, ami engem egy csöppet lelombozott. Mondjuk ez tán érthető is, hiszen számomra az a nap, amikor a tej mennyisége lehetővé tette, hogy elhagyjam a tápszert, piros betűs ünnep volt, az első "csak cici" napon pedig legszívesebben ujjongva fel-alá rohangáltam volna örömömben, a kirendelt "támogatóm" meg ugye elintézte egy "Jó, akkor holnaptól ..." -val. Minden lelki sérelem ellenére azonban tényleg eljutottunk a sikeres szoptatásig. Mindenesetre azt meg kell jegyezzem, hogy a fényes nappal csillagokat hallucináló részét szívesen kihagytam volna a procedurának, mert lehet én vagyok nyápic, de nekem igenis fájt, méghozzá nem is kicsit.
3. felvonás: az első akadályok
Azt mondják, minden csoda 3 napig tart. Ez nagyon igazzá vált a "nem is vagyok olyan rossz anya" érzésemre, mert pont ennyi ideig tartott. Aztán jött a szintén már említett hányás-mizéria, amikor minden kijött a gyerekből, kivéve a direkt refluxos gyerekeknek készített tápszert. Vissza a fejéshez, aminek eredményeképpen jöttek a csomók és a gyulladás. A csajszinál pedig a szorulás. Eldönthettük, vagy azért nem tud kakilni, mert nincs mitől, vagy azért, mert lenne, csak a sűrűsége szokatlan a kis szervezetének. Szerencsére idővel magától rendeződött a helyzet, egyre hígabb táp is benne maradt, míg végül visszatérhettünk a szoptatáshoz is - a csillagokkal együtt, hiszen "elszokott" a mellem a procedúrától - .
4. felvonás: valami baj van a tejemmel
Szintén nem telt el pár napnál több, amikor megint kopogtatott a róka. Ezúttal azonban más formájában jelent meg: csak az anyatejet dobta vissza a csaj gyomra, viszont azt gyakorlatilag azonnal, még evés közben. Próbáltam más pózban, félálomban, üvegből... teljesen mindegy volt. A tej kijött és kész. Ismét vissza a fejéshez, a csomókhoz, a gyulladáshoz. Ekkor mentünk haza Mo-ra, egész héten a lefolyóban landolt a termelt mennyiség a könnyeim kíséretében, és hát ennek eredményeképpen beköszöntött az apadás is.
Minden alkalommal, amikor megkérdezte valaki, hogy szoptatok-e (és ugye voltak egy páran, hiszen rokonjárás volt), legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Persze olyan is volt, aki kiselőadást tartott arról, hogy figyeljek oda, mit eszem, mert biztos vizes a tejem, és olyan is akadt, akinek a szeméből szinte sütött a szemrehányás, amiért nem vagyok képes megfelelően táplálni ezt a szegény gyereket.
Aztán egyszercsak mintha elvágták volna, megint működött a dolog. Hello cici, üdv csillagok! A mennyiség persze nem volt elegendő, de minden nap egyre kevesebbet kellett hozzápótolni.
5. felvonás: mindenáron anyatej?
A mennyiségi probléma megoldásaként jelentős összeget invesztáltam egy csodakapszulába, amiről addig csak jót hallottam. Nagyjából minden reményemet ebbe helyeztem, mert a szoptatós tea nálam nem használt semmit - azon kívül, hogy 5 percenként jártam pisilni - . Szedtem is a bogyót vagy három napig (megint ez a 3-as szám...), ugyanis a lánykám olyan hasfájós lett, hogy nem csak a lakás, hanem gyakorlatilag az egész tömb tőle zengett. Mivel a kapszula szedésének abbahagyásával jelentősen csökkent az átüvöltött órák száma, így kizárásos alapon elsősorban az volt a ludas. Nagyjából ekkorra merültem ki teljesen idegileg. Ha közelgett az etetési idő, vagy csak eszembe jutott a szoptatás, sírva fakadtam. Aztán döntést hoztam és ezúttal komolyan is gondoltam: NEM fogom tönkretenni magam ilyesmiért. Amennyi tejem van, annyit kap, lehetőség szerint a természet útján, ha nem, hát üvegből. Ha még éhes, kap tápszert. Ha végleg elapadok, kap tápszert. Más is felnőtt így. A későbbiekben sokkal többet fog számítani a gyerekemnek, hogy idegileg ép legyek, mint az, hogy x hónapig csak szoptassam.
6. felvonás: a jelen problémái
A fentiekben leírt "vegyes", de 90%-ban anyatejes táplálás korszakát éljük tehát. A héten azonban új kihívással találtuk szembe magunkat: az üres pelussal - nagydolog értelemben - . Nemhogy minden nap nincs, de ma pl. már a 3. (már megint 3, esküszöm kísért minket) napot tapossuk nélküle. Olvastam, hogy anyatejes babáknál előfordul, és van, hogy egy hét is eltelik mire sikerül, de a csajszi szenved és ezáltal mi is. Így aztán most éppen a "Hogyan segítsünk gyermekünknek elvégezni a dolgát?" című önképző körbe járunk I-vel... :)
Jó lenne már egy eseménytelen hét, vagy csak pár nap... Gyerekkel olyan nem lesz már soha, ugye?