Hát úgy készültem, hogy ma egy helyes fürdőrucis képet és vidám élménybeszámolót hozok...
Aztán a lányom úgy döntött, neki kevésbé tetszik a babaúszás ötlete.
Merthogy jelentkeztem egy kurzusra egy közeli edzőteremben, aminek uszodája is van. Egyrészt a csípőjének a későbbiekben is jót tenne az úszás, másrészt egyikünknek sem árt, ha kicsit emberek között vagyunk (sétálni minden nap megyünk, de azt többnyire csendes magányban töltjük). Egészen addig nem is volt gond, amíg be nem léptünk a medencetérbe. Próbáltam én mindent: ringatni, énekelni, ölelgetni, hintáztatni a vízben, de teljesen feleslegesen. A félórás foglalkozásból kb. 15 percet töltöttünk a vízben: az első 5 perc ordítás, 5 perc nyugi, újabb sírás, de ekkor már vigasztalhatatlanul, úgyhogy kijöttünk. Mondjuk ezzel nem sokat értem el, mert az öltözőben ugyanúgy nyomta, pedig még kaját is dugtam a szájába. Mire megnyugodott, nemcsak az órának lett vége, de minden résztvevő megszárítkozott, felöltözött és elhúzott haza, csak mi bohóckodtunk még ott.
Irtó hülyén éreztem magam. Részben nagyon sajnáltam a csajszit, mert tuti, hogy félelemből sírt, másrészt égett a pofám, amiért nem tudtam megvigasztalni a saját gyerekem. Talán korai volt még elvinnem, de eddig mindenhol olyan ügyesen viselkedett és a hang sem zavarta. Jövő héten teszünk még egy próbát, aztán ha nem megy, akkor visszabizniszelem a pénzt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése