2014. július 19., szombat

Térjünk napirendre!

Nadine az első 6 hétben maga volt a megtestesült mintababa. Aztán, ahogy az lenni szokott, - bár persze csak utólag vagyok okos - kezdődött az izgalmasabb időszak. Akik rendszeresen járnak erre, tudják, hogy az evés és az alvás a mi két nagy mumusunk.

Kb. egy hete betelt a pohár. Történt ugyanis, hogy júni végére (a fogzás-mizérián és az otthonlét felkorbácsolt hullámainak csillapodásán túl) egészen szépen beálltunk egy sémára. A reggeli ébredés után 11 körül beájult, 14 körül kelt, majd délután 17 körül aludt még egy nyúlfarknyit a babakocsiban, séta közben. Aztán amikor anyuék itt nyaraltak Sopronban, felborult a szisztéma a vonatozások, ismeretlen hely, sok inger, stb. miatt és utána se lett jobb, mert az autóvásárlás is talpaláshoz/hivataljáráshoz volt kötve. ...és akkor beütött a krach. A világ minden kincséért sem akart este elaludni. Az utolsó csepp a pohárban az az este volt, amikor 1,5 órát üvöltött egyhuzamban, bármit csináltunk vele és végül a kimerültségtől zuhant álomba.

'Anya' pedig bepipult. Átolvastam egy csomó szakirodalmat és első körben a napirend mellett tettem le a voksom, hiszen valami ilyesmi korábban kialakulni látszott nála. Úgy döntöttem, megpróbáljuk visszaállítani a júni végi állapotot, azzal a csavarral, hogy ezentúl az ágyában kell elaludnia is. I először hülyeségnek tartotta. Persze én is sajnáltam, de valamihez kezdenünk kellett, mert a korábbi "rendszer" tarthatatlanná vált. Most úgy néz ki, működik a dolog. Hajnalban egyszer ébred 4-5 táján (mikor I elmegy), eszik és rögtön visszaalszik (az esetek 90%-ában, a maradékban sírhatnékom van). 6-7 között kel, reggeli majd játék 9-9:30-ig, tízórai majd szunya kb. 11-12-ig. Ebéd, játék, aztán 14-15 körül alszik egy kisebbet. Mire felébred, itthon van I is és megyünk sétálni. A kocsiban vagy szundít egyet vagy nem, az utóbbi időben inkább nem. Fél 8-kor szilárd vacsi, fürdés, mese, tápi és alvás. Első este 45 perc sírás volt, aztán 30, utána még kevesebb, tegnap pedig talán negyed óra sem kellett az altatásra és sírás sem volt, szóval reménykedem.

Enni még mindig annyit eszik, mint egy kolibri, de legalább már találtunk olyan kaját, aminek hajlandó volt önként kinyitni a száját (almás cukkini, körte-áfonya), szóval talán lassan ebben is rendeződünk.

Ami a fejlődését illeti: áll. Sőt! Megy. A kanapéba, vagy éppen a kezünkbe kapaszkodva. Még nincs 8 hónapos... Erős a gyanúm, hogy a szeptemberi keresztelőn futva önti majd a fejére a vizet a pap...

2014. július 2., szerda

Jöhetnek a kövek...

Már igen régen írtam a kaja-paránkról.

Szóval a szoptatás mizériának a magyarként ausztriában ügyintézési procedúra vetett véget, igencsak kutyafuttában, cirka egyetlen hét leforgása alatt. A 100%-ban tápszeres táplálás pedig meghozta számunkra a nyugodt napokat: nem idegeskedtem többet - mivel nem volt min - és a gyerek sem kapott sikítófrászt attól, hogy félidőben megszakítjuk az evést.

Az itteni ajánlás szerint 4 hónaposan elkezdtük a hozzátáplálást, ami az elején ment is, mint a karikacsapás. Egy idő után próbáltam volna növelni az adagot, de Nadine igényei nem igazán egyeztek az enyémmel. Dohogva-morogva ugyan, de elfogadtam, hogy - hasonlóan az anyja babakori önmagához - madárétkű babám van. Aztán beköszönt a fogzás és jó mélyre elrakhattam mindent, ami nem tápszer, egyedül a pohárból vízivás művészetét nem felejtette el. Annyira nem, hogy minden kaja helyett viribülne*.

Az első fog kibukkanása után volt pár nyugisabb napunk, néhány kanál szilárdabb is lecsúszott, majd elindult a második jelentkező és újra csak a cumisüveg állta meg a helyét. Egy újabb kimerítő hét után lassan, de biztosan kezdtünk mindent az elejéről. Tényleg az elejéről, jó ha egy kanálnyit evett az első napokban. Mára eljutottunk odáig, hogy napi 3* kap - tízórai, ebéd, vacsi - valami pépeset. Mennyiségre még mindig azt mondom, hogy egy cinke többet eszik, de legalább eszik. Folyamatát tekintve a dolog inkább egy anya-ügyességi verseny, mert - talán a rossz technikai kivitelezésnek köszönhetően - egy kanálnyi cuccot háromszor kell visszalapátolnom, hogy le is menjen. Próbáltam már szilárdabbat, de attól öklendezik, ahogy az enyhén darabostól is, így nálunk nem elég szimplán turmixolni, hanem még egy szűrőn is át kell passzíroznom, hogy hajlandó legyen megenni.

...és amiért jöhetnek a kövek:




Igen, ezek itt kölesgolyók.






Ez itt egy etetőháló /cumi/. Nem írtam ugyan, de az első reakcióm, amikor hallottam róla: "Pfff. Mint a horgászoknak? Az én lányomnak soha nem lesz ilyenje, az tuti!"



 

Ez pedig a kettő kombinációja (almával megbolondítva), az én konyhámban. Az egyetlen "rágóka", amit hajlandó a szájába venni. A fogzás sok mindenre ráveszi az embert...




*Ezt nálunk a kacsák ivására mondják.