Állsz a bedobozolt gyümölcsök előtt és nézed őket, próbálsz választani közülük. Hosszas tanakodás után kiveszel egyet a sorból, első blikkre ez tűnik a legszebbnek. Lassan körbeforgatod, akkurátusan megvizsgálva minden oldalát, majd alulról is meglesed, mert nemegyszer megjártál már. Úgy tűnik ez a neked való, hát kifizeted, hazamész, belősz egy jó kis filmet és kibontod a dobozt. Csupán egy kellemes délutánt akarsz eltölteni. A mozigép forog, sorra veszed kézbe a gyümölcsöket is, kezded igazán jól érezni magad. Aztán, amikor a legkevésbé számítasz rá, hirtelen keserű lesz a szád íze. Értetlenül nézed az ujjaid között a maradékot, aztán a doboz még meglévő tartalmát. Pedig milyen alapos voltál! Mennyi kidobott idő, amit egy másik dobozra fordíthattál volna! Hogy lehet ilyen mértani pontossággal középre helyezni a romlottságot? Vajon van-e mód, amivel ki lehetne szagolni?
A dobozban még árválkodik néhány szem. Kár lenne veszni hagyni, gondolod. Már nyúlnál is értük, de akkor megint érzed annak a romlottnak az utóízét és végképp elmegy az étvágyad.
Mi történt? Remélem, nincs semmi baj.
VálaszTörlésSemmi olyan, amin idővel ne lennék túl. Ismét kevesebb lettem/vagyok/leszek egy baráttal. Bár ezúttal csendes elmaradásról van szó, a veszteség okozta fájdalom és düh megihletett.
TörlésBocsánat, ha rád hoztam a frászt! Most így visszaolvasva már látom, hogy akár más asszociációknak is alapot adhat.