Nadine

...és a kórház honlapján.
 

Célegyenes

Kb. egy hete határozottan a végét járjuk a csajszival való szimbiózisunknak. Bár a cipőm még segítség nélkül felveszem, de felkelni egyre nehezebb (októl függően a káromkodás és a macska szidása könnyebbé teszi :) ), sokszor fáj a medencém/csípőm, jelentéktelen mértékben ugyan, de elkezdtem vizesedni, nagy bánatomra megjelentek az első csíkjaim és megvoltak az első jóslók is.

Ez utóbbi mondjuk elég viccesre sikeredett, mert éppen egy bevásárlótúrán kapott el, I meg azt sem tudta, hová legyen ijedtében. Amikor elmagyaráztam neki, hogy ez így normális és ha abbamarad, akkor jósló, ha nem, akkor sürgősen meg kell vennie a hazahozós szettet, rémült hangon közölte, hogy azért tartsam még bent egy kicsit, mert ő még nincs felkészülve. Akkor kinevettem, de utólag jól felhúztam magam a dolgon. Ugye, a hormonok?!

Tegnap voltunk UH-n a kórházban. (Itt minden UH-t a saját tb-s nőgyógyi csinál a rendelőjében, kivéve a 35. hetit, amikor is a választott kórházba kell menni.) Borzasztóan nyomasztó és csalódást okozó élmény volt. Amikor behívtak minket egy tök sötét terembe léptünk be, aminek a szemközti falához volt zsúfolva az uh-gép és egy baromi hosszú íróasztal, ott ültek hárman egy kislámpa fényénél. A feküdjön le és a köszi, végeztük között jó, ha 10 perc eltelt. A dokinő szinte kiköpködte az adatokat a száján, a másik pötyögött, a harmadikról fogalmam sincs, minek volt ott. Annyi zselét kaptam a hasamra, hogy az négy vizsgálatra elég lett volna, ennek következtében egy jelentős adaggal össze is kente a terhesfarmerom "pocakos" részének belső felét, ami persze mindenféle nyilvános mosdós praktika ellenére ragacsos maradt hazáig. A vizsgálat befejeztével a doki az íróasztal sarkához húzta a székét, hogy aláírja a papírt, aztán várta, hogy kikecmeregjek a széke és a gép közötti jóindulattal is 35-40 centi széles sávon. Amikor kijöttünk, kis híján sírva fakadtam. Tisztában vagyok vele, hogy ez a vizsgálat nem a babamoziról szól - arra ott vannak a saját orvos általiak -, és azzal is, hogy mostanában érzékenyebb vagyok a kelleténél, de annyira rossz szájízzel gondolok vissza, ráadásul a választott kórházam, 5 héttel a szülés előtt. Eddig legalább abban biztos voltam, hogy ott jó lesz nekünk... Persze I nyugtat, hogy eddig minden esetben mindenki nagyon kedves/rendes/aranyos volt velünk és ne ezt az élményt vegyem meghatározónak. Igyekszem hallgatni rá.

A másik, lényegesebb vonulata a napnak maga az eredmény. A számolt terminus szerint 35+2, a méretek rendben, a súly pedig sokkoló: 2925gr. Nemhogy egy héttel kisebb (ezzel riogattak augusztus-szeptemberben), hanem min. egy héttel nagyobb, legalábbis a becsült súly szerint. Belém költözött a félsz, hogy mekkora lesz még? Hogy fogom tudni megszülni? Jól felhízlaltam, az tuti.

Egyébiránt nagyon afelé tendálok, hogy előbb fog jönni, aztán majd meglátjuk. Mondjuk a szoba kész, mosás/vasalás letudva, kórházi csomag nagyjából összekészítve, szóval elvileg nincs akadálya a dolognak. Ettől függetlenül a saját érdekében még jó lenne, ha bent maradna 2-3 hétig.

Tehát elért az abszolút hormongőzös, kiszámíthatalan időszak. Még jó, hogy az egyetlen, akinek az agyára tudok menni - persze saját magamon kívül - az I. Mondjuk ő lehet nem örül ennek a megtiszteltetésnek ennyire.

"terhes" filmlista

Az idő vacak, az íráshoz nincs kedvem, hát gondoltam feldobom magam és azokat, akik erre tévednek:

Evés előtt: És mégis mozog a föld
Evés után : Vuk
Emésztési rendszer: Elfújta a szél
Gyomor: Mélyben izzó tűz
Légutak: Túl a sövényen
Bőr: Folt a zsákját (hol piros, hol lila, hol egyéb, tetszés szerint)
Álmatlanság: Lesz ez még így se!
Energiaszint: Kincs, ami nincs
Mozgási sebesség: The walking dead
Mozgási forma: Táncoló talpak (természetesen az éneklő pingvineké, nem a táncosoké)
Tevékenykedési kedv: Egyszer volt, hol nem volt
Pocakmozgás: Alien
Öltözködés: És megint dühbe jövünk
Cipő/zokni felhúzása: Mission Impossible I-IV (a hónapok számával egyenes arányban)
Felkelés az ágyból/fotelból: Szabadítsátok ki Willy-t
Mosdóhoz való viszony: A bolygó hollandi
Medencetágulás: Csontdaráló
Ösztönök: Száll a kakukk fészkére
Hormonális reakciók: Így neveld a sárkányodat
Félelmek: Óvakodj a törpétől!
Masszázsolaj a csíkok ellen: Halottnak a csók

A kiegészítés jogát határozatlan ideig fenntartom. :)

OFF - ír gázoló

http://hvg.hu/itthon/20131108_Tovabb_huzza_az_idot_az_ir_gazolo

Két gyermek halála 18 hónapot ér a magyar bíróság szemében, csakhogy még ezt a röhejes intervallumot sem képesek behajtani rajta. Már 13 éve éli világát és még mindig szívességet tesznek neki.
 

Darvak a folyóban

Először úgy terveztük, a temetőben gyújtunk gyertyát, utána pedig kivisszük az origami-darvakat a Dunához és vízre bocsájtjuk őket. Aztán az utolsó pillanatban megfutamodtam. Féltem, hogy tömeg lesz, hogy megvisel majd a sok mécses az emlékmű körül, hogy mások gyásza miatt oda lesz a mienk meghittsége. Elmondtam I-nek és végül csak a Duna mellett döntöttünk. Szép idő volt, hát átsétáltunk a szigetre és kerestünk egy eldugottabb, lankás partszakaszt, ahol aztán meggyújtottuk a két mécsest, útjára engedtük a darvakat és összebújva, zavartalanul emlékezhettünk rájuk.

Ahogy a sok lehullott falevél között gázoltunk, felrémlett egy két évvel ezelőtti őszi emlék a nászutunkról. Ó, hogy mennyire boldogok voltunk! Akkor még fel sem merült bennünk, hogy ezt valaha valami is beárnyékolhatja. 5 felhőtlen hónap, ennyi jutott. Amióta felfordult az életünk, most először éreztem azt, hogy szeretnék mindent elölről kezdeni, szeretném kitörölni az elmúlt két évet és tiszta lappal nekivágni, mert úgy érzem, túl nehéz teher ez ahhoz, hogy egy életen át hordozzam.

Persze tudom, hogy ez lehetetlen és rögtön bűntudatom is támadt, hiszen hogy juthat eszembe egy pillanatig is semmissé tenni az első két gyermekünk emlékét? Csak olyan gyengének és esendőnek érzem magam. Annyira szeretném ezt a babát a neki járó feltétlen bizalommal várni, de egy viszonylag hosszabb nyugodt időszak után most megint aggódva figyelem a testem reakcióit, minden kisebb kellemetlenség, fájdalom, nyűg jelentkezésekor szinte hisztérikusan várva, hogy jelet adjon: még jól van. 

Az alaphangulatomon nem nagyon segített a legutóbbi e-mail váltásom apuval, a csoportazonosságom instabilsága, illetve a barát nélküliség (itt helyben) és valószínűleg ezeket csak erősítik az utolsó hetek nehézségei, de tény, hogy borzasztó fáradtnak érzem magam, és közel sem csak fizikailag.