A tesó projekt

Volt ez a posztom, ahol írtam, hogy az utóbbi időszak elég terhes. Nos, a szó nem véletlenül nem volt idézőjelben. :)

Még a nyár elején/közepén elhatároztuk, hogy belevágunk, egyrészt amúgy sem akartunk nagy korkülönbséget, másrészt nem lett volna szívem bölcsibe adni 15 hónaposan a csajszit. Belekalkuláltuk, hogy esetleg nem jön össze azonnal, ezért indítottunk ilyen korán. Ettől függetlenül kicsit vacakul érintett az első hónapban produkált negatív teszt, hiszen már megszoktuk, hogy nekem elég, ha I úgy néz rám. Aztán a másodikban is negatív lett, pedig akkor szent meggyőződésem volt, hogy bizony most terhes vagyok. Kezdtem elkenődni. Aztán a negatív teszt ellenére nem jött meg, így egy hét múlva csináltam még egyet. Borzasztó halványan, de két csík mutatkozott. Siker és öröm a köbön.

Aztán persze jött a szokásos vérzés, kórház, hormon. A tabletta ellenére is rendszeresen visszatért a probléma, ezért is nem írtam eddig egyértelműen erről. Nagyon rossz érzéseim voltak ezzel a várandóssággal kapcsolatban. Ráadásul a nőgyógyászom szabadsága és a keresztelős hazaruccanásunk miatt egy teljes hónap eltelt a két uh között és ez számomra - akinek az első trim.-ben a korábbiakban mindig kéthetente kellett mennie -, maga volt a pokol. Arról nem is beszélve, hogy a keresztelő hétvégéjén gyakorlatilag végig véreztem, ilyen intervallumban és intenzitással először a jelen terhesség során. Ezek után gondolom nem nagyon kell ecsetelnem, hogy milyen idegállapotban indultam neki a tegnapi vizsgálatnak.

De a lényeg: 10+5, 36mm és eddig minden oké. :)
A méret egyben azt is jelenti, hogy behozta a 2 hetes lemaradását, ami az első (kórházi) vizsgálat során látszott. Pedig én tudom, hogy később fogant, mint a félidő (a negatív teszt is erről tanúskodik), szóval elvileg kisebbnek kellene lennie. Hát majd meglátjuk. Egyelőre egy kicsit fellélegzem, hogy novemberben, a genetikai előtt ismét sárkánnyá változzak egy időre.

Az idei utolsó

Mármint otthon töltött hét, nem poszt. :)

I szabadnapjait szokásunkhoz híven ezúttal is az utolsó darabig otthon töltöttük. Persze a keresztelő végett nem is nagyon lehetett volna másképp, de kezdjük az elején. 

Indulás előtti pénteken említettem az előzményeket, illetve a Hólyagot. Igen, így nagy betűvel. Hát nem afta volt... Szombatra megjelent még egy kisebb, majd vasárnapra elkezdett pirosodni körülöttük a nyelve hegye. Gondoltam, nem leszek paramami, nem rohangálok az ügyeletre holmi hólyagokkal. Szóltam anyunak, hogy vegyen ecsetelőt hétfő reggel, aztán majd elvisszük ott dokihoz. Másnapra olyan szinten bedagadt felül az ínye, hogy a már kint lévő fogai is eltűntek. Az utat jól viselte, de enni már nagyon akart, aztán alig ebédeltünk meg anyunál, amikor észrevettük, hogy tiszta vér a csajszi szája. Azonnal felkutattunk egy éppen rendelő gyerekdokit. Itt jegyzem meg, hogy továbbra is nevetséges a magyar egészségügy - a honlapok nem is a valós rendelési időt tartalmazzák, szept. 1-jén még 2 gyerekorvos is a nyári szabadságát tölti, ami szintén sehol nincs feltűntetve - . Szerencsére jót fogtunk ki, bár kicsit érdekes öregúr volt, élces humorral - I-vel pl.közölte, amikor nem jól fogta meg a gyereket, hogy : "Pedig maga nem is szőke nő..." -. Mindegy. Lényeg a lényeg: vírusos fertőzés. Nyelven, ínyen, szájpadláson, torokban. Ecsetelő, Dentinox, lórúgásnyi antibiotikum, lázcsillapító. Enni csak tápszert és azt is inkább hidegen. Naponta 3* kezeltük, kapálózott, az ínye vérzett, sírt ő is, meg én is. A doki azt mondta 4-5 nap, szóval reménykedtünk, hogy a keresztelőre elmúlik. Nem így lett, de a helyzet lényegesen javult, így megtehettem, hogy kihagyom a vasárnap reggeli kínzást a jobb közérzet és a fotókon feltűnő sárga bajusz elkerülése érdekében.

A keresztelő egyébként szuperül sikerült. Nadine végigdumálta az istentiszteletet, nem győztem a cumit a szájába dugdozni, hogy a tiszteletest is hallani lehessen. A cipő kb. 10 percet volt a lábán (egész nap összesítve), mert lerugdosta, de mindenki nagyon szorgosan hurcolta utánunk a templomban. Az ebéd is isteni volt, mindenki nagyon jól érezte magát, és a tortás meglepik is tökéletesen sikerültek.

Anyósra rá sem ismertem, a 4 nap alatt semmilyen rosszindulatú megjegyzése nem volt. Maradhatna ilyen. Az autóval viszont továbbra sincsen szerencsénk. A törést helyrehozták, viszont 27ezer Ft-ot fizettünk ki azért, hogy megtudjuk, nincs megfelelő ABS-alkatrész a bontóban. Ellenben legalább a számát megtudtuk a kütyünek, úgyhogy nekiállhatok bőszen telefonálni, hátha máshol akad.

A magyar hivatali ügyintézés továbbra is idegörlő, megint mehettünk a NAV-hoz és az OTP-be, pedig elvileg semelyikhez sincs már közünk tavaly óta. Ez van, lassan hozzászokunk.

Nadine az otthonlét felénél kicsit bekattant és onnantól le sem lehetett vakarni az apjáról, még nálam sem maradt meg. Szerencsére pár nap után javult a dolog, de még most is, ha megjön I a munkából, onnantól nem nagyon távolodhat el tőle. A csajszi legújabb trükkje egyébként, hogy már a magas kanapékról is le tud mászni. Nagyon cuki, ahogy a fenekét riszálva befordul irányba és hernyómozgással csúsztatja magát egyre lejjebb. :)