Tegnap felhívott a volt dokim.
Az a doki, aki szakmailag irigylésre méltóan korán fedezte fel Szabi betegségét, az a doki, aki anno kinyomozta, mikor megyünk a pesti professzor asszonyhoz egy utolsó utáni szalmaszál lehetőségét kergetve, hogy aznap délután felhívjon, hogyan is alakult a diagnózis, hogyan döntöttünk.
Alig hittem a szememnek, mikor láttam, ki a hívó. Az ok, amiért keresett: egy kongresszusra készül és szeretné bemutatni a Szabiról készült UH-felvételeket, ehhez kérte az engedélyem. Érdeklődött, próbálkoztunk-e azóta. Miután elmeséltem neki a januári kudarcot és a mostani helyzetet, ismét feltört belőle az az emberség, ami miatt annak idején gyermek-mód hálás voltam: Megemlítette, hogy Mo-on ilyenkor szoktak adni hormontablettát. Mondtam, hogy nagyon szépen köszönöm a tanácsot, szerencsére itt is.
Egyébként ez így nem is teljesen igaz, mert amikor Manónál vérezni kezdtem, mondtam a nőgyógyinak, hogy otthon erre kaptam hormontámogatást, mire ő közölte, hogy ez a vérzés még nem olyan vészes. Mire az lett, akkor meg már mindegy volt.
Akihez áprilisban a terhességi igazolásért mentem, szintén nem feszegette a témát, pedig elmondtam, hogy Szabinál is véreztem, és azóta volt egy korai vetélésem. Részben ezért (mármint a "nemtörődöm" hozzáállásért) és a "második nem számít" kijelentéséért vállaltam az újabb orvosváltással járó procedúrát. Merthogy itt nem olyan egyszerű ám az! A tb negyedévente egy szakterületen csak egy orvost finanszíroz. Mivel én áprilisban elmentem ehhez az úriemberhez, legközelebb csak júliusban válthatnék dokit, vagy marad a másik alternatíva: privátban. Hát mivel a tb-nél hiába magyaráztam az empátia fontosságát a szakmában, nem voltak hajlandók megkegyelmezni és felnyitni a kártyám, így marad a lóvécsengetős módszer.
Különben az új dokival még ilyen szempontból szerencsém is van, mert fizess egyben előre rendszer van nála, így 110 euróért minden alkalommal kapok UH-t, amikor megyek hozzá, és nem alkalmanként kell kifizetnem 40-et, amivel lényegesen jobban jövünk ki anyagilag.
A másik, amit a fentiek és az empátia mellett abszolút a javára írok, hogy bár vérzésnek ezúttal semmi nyoma, felírta nekem a hormontabit, mondván ártani nem árt, és hátha ez ad nekem egy kis biztonságérzetet. Hát ezért írtam az előző posztban, hogy egy tündér.
Mellékesen jegyzem meg, hogy a hormontól nem csak biztonságérzetet kaptam, hanem első nap olyan rosszul voltam tőle (pedig eddig sem volt kutya), hogy az összes mozgási energiámat a mosdó-mosogató-ágy háromszögbe fektettem, és ha a fejem 10 centinél jobban eltávolodott a vízszintestől, már az ájulás kerülgetett a szédüléstől. Szerencsére azonban ahogy jött, úgy el is ment, tegnap már csak a szokásos tüneteimmel küzdöttem. Persze mindez csak azért számít, mert addig legalább tuti a helyén van. Mindenesetre azért örülök, hogy táppénzen vagyok, mert így kizárt, hogy tudnék dolgozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése