Rég jelentkeztem, így ma jóvátételként két posztot is írok. Na jó, nem ezért lesz belőle kettő, hanem mert mindegyik önmagában is épp elég hosszú történet. A fontosabbal kezdem:
Múlt héten hétfőn kaptam egy e-mailt a patológiáról, hogy elkészültek a vizsgálattal, és hogy akkor most azonnal, de rögtön jelezzek, hogy mit is szeretnénk tenni a babával. Az elmúlt cirka 10 és fél hónap alatt senkit sem izgatott, hogy Ő ott van, most már foglalja a helyet. Persze ez csak magamban fogalmazódott meg, egyébként befogtam a számat és felvettem a kapcsolatot az illetékesekkel, feladtam a hivatalos kérvényt, aminek a szkennelt képét elküldtem e-mailen, hogy még véletlenül se beszéljünk el egymás mellett. Beszéltem egy temetkezési vállalkozóval is, aki belement volna, hogy egy rokonom meghatalmazással aláírja helyettünk a papírokat (mert ugye addig semmit sem léphetnek). Ezt megvitattam a húgommal, aki szívesen elvállalta, de aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog. Ezt nekünk kell intézni, bármilyen bonyolult is innen, ezért beszéltem a beosztásokért felelős főnökkel, aki - bár nem volt boldog - végül belement a dologba, és elcseréltem a műszakom, így szerda este már Magyarország felé gurultunk.
Csütörtök reggel aztán irány Pécs. Kb. 20 perces bolyongás és megannyi zsákutca - mindez az egyetem épületén belül - után sikerült megtalálnunk végre a patológiát, és azon belül a doktornőt, aki a szövettani vizsgálatot végezte. Nagyjából sikerült ez alatt a közel egy év alatt a nagy semmit kideríteni. Amit az UH alapján mondtak igaz, okot nem találtak. Ez van.
A vállalkozó nagyon tapintatos és segítőkész volt (mondjuk ez a dolga, de akkor is nagyon szimpatikus volt). Egy csomó költséget elengedtek, így kevesebb lett, mint amire számítottam. Ugyanakkor az is tény, hogy ha MO-on dolgoznánk, ezt az összeget sem lett volna túl egyszerű előkeríteni.
Nem volt könnyű, de végre eljutottunk idáig. Ha ezt tudom, akkor már előbb erőszakosabb lettem volna, talán már hónapokkal ezelőtt lezárhattuk volna. Mindegy, a lényeg, hogy húsvét után végre tisztességgel búcsút vehetünk az elsőszülött kisfiunktól.
Örülök, hogy végre eljutott az ügy idáig, remélem a temetés segíti picit gyászotokat. :( Az, hogy a boncolás szinte eredménytelen, sajnos nem meglepő. Szinte nem is hallottam olyan esetről, amikor érdemleges eredménnyel szolgáltak volna. Örülök, hogy nagy baj nélkül visszajutottatok Bécsbe, a kanapéról nézve is a hideg rázott a dolog miatt. El sem tudom képzelni, ott milyen lehetett. Faddon temetitek Szabit? puszi
VálaszTörlésHamvasztva lesz és a Dunának adjuk, ahogy a Manóval is tettük. Azt, hogy ezt otthon, vagy itt tesszük-e meg, még nem döntöttük el, csak annyi biztos, hogy minden hivatalos szertartás nélkül, kettesben búcsúzunk el tőle.
TörlésSzia Timi!
VálaszTörlésEzt a posztot csak most látom.
Szerintem nagyon jó döntést hoztatok, hogy elbúcsúztok Szabitól. Ne értsd félre, nem lesz könnyebb a gyász, de szerintem egy "hivatalos" búcsú mindenkinek (Szabinak és Nektek is) jár.
Amúgy hihetetlen, hogy ennyit kellett várnotok. Mondjuk, Eszter boncjegyzőkönyve is vagy fél évig "érkezett", és semmi sem volt benne.
Anna
Kedves Anna!
TörlésTalán nem is várom, hogy könnyebb legyen, viszont talán "lezártabb". Érted, hogy értem, ugye?
Hihetetlen, de igaz, hogy eddig tartott. Az a legszomorúbb, ha szerintem nem kezdem el személyesen a patológiát, és a felelős dokit zaklatni, illetve nem hozakodok elő a "mi szeretnénk eltemetni" című résszel, akkor a mai napig eszükbe sem jutott volna, még hozzálátni sem a vizsgálatokhoz.
...és a Ti fél évetek is rengeteg. Legalább ilyen esetekben lehetnének tekintettel az emberre.