Nem könnyű napot tudhatott a háta mögött: 9 óra a melóban, aztán még 2 és fél a magánórán. Kilépett az épületből, nagyot szippantott a friss levegőből és megállapította, hogy egészen szép idő van, ezért úgy döntött, gyalog teszi meg az utat a vasútállomásig. Igyekezett kiüríteni mindent az agyából és csak a sétára koncentrálni.
Kicsit náthás, ma egész nap betegnek érezte magát... zsepi kell, nincs mese! Ahogy a zsebébe kotor, megakad a szeme a kézfején. Az ujjait kékre színezte a filces tábla törlése. Az első, ami eszébe jutott, hogy elfelejtett kezet mosni... Aztán elmosolyodott, de már rég nem ez járt a fejében, hiszen végre megint taníthat! Nem ott, nem úgy és nem azt a célközönséget, ahogy azt elképzelte, de tanít. Régóta nem érezte ezt az egész bensőjét elöntő kellemes érzést, ami akkor jelent meg, ha értelmét látta annak, amit csinált. Mióta is? Te jó ég! Már egy éve is van, hogy utoljára a katedrán állt és tette, amire született. Nehéz év volt. Talán könnyebb lett volna ha hagyják, hogy azt csinálja, amit szeret, és nem kényszerül bele egy egészen más helyzetbe. De itt van, megint tanít, megint megbecsülik, megint van értelme...
Begördül a vonat, az ajtó egy szisszenéssel becsukódik mögötte. Fáradt tagjait megpihenteti az ülésen, de a szája sarkában még mindig ott bújkál az az elégedett mosoly... Közben pedig a szerelvény lassan a távolba vész.
Nocsak?
VálaszTörlésMilyen suli, milyen tantárgy?
Magyar nyelv (és egy kis kultúra), de nem suliban. A háziorvosom gyermekeit tanítom szombat délutánonként. A dokim magyar származású és szeretné, ha a gyerekek tudnának beszélni, ha esetleg Magyarországra utaznak. Nekem pedig élménynek és keresetkiegészítésnek sem utolsó.
Törlés