Már két hónap telt el...
Éljük az életünket. Dolgozunk, gondozzuk a kertet, játszunk Igorral (a mi "jelentéktelen" méretekkel rendelkező kaukázusink - azt hiszem őt még nem említettem). Péntek óta én is bejárok a munkahelyre. Az első nap nagyon rossz volt, de azóta tűrhető.
Még csak két hónap telt el...
Egy más életet élünk, mert már semmi sem ugyanaz. Igorral csak az udvaron belül játszunk, mert sétálni képtelen vagyok vele elmenni (utoljára még négyen mentünk). Péntek óta én is bejárok a suliba. Csinálom, amire megkérnek, de már nem jelent számomra semmit a munka. Mindig úgy gondoltam, hogy ezt a szakmát csak szívvel-lélekkel lehet jól csinálni. Éppen ezért most úgy hiszem, a továbbiakban nem lennék jó tanár, mert a világon semmi nem érdekel.
Két hónap telt el...
Genetikai eredmény még mindig nincs, ez azt is jelenti, hogy a boncolási jegyzőkönyvet sem kaptuk még meg. Mikor már??? Úgy érzem, addig esélyem sincs a teljes talpraállásra. Arról nem is beszélve, hogy kedden kell mennem a Lelki Gondozóba... Nem tudom, jót fog-e tenni? Félek, hogy csak visszaránt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése