Kimerülve

A tegnapi nappal betöltöttem a 28. hetet, indul a 3. trimeszter. De mielőtt ebben jobban elmerülnék...

...vissza Csámpás Rozinkhoz: Amint azt írtam, Nadine lábtartása egyik napról a másikra jelentősen romlott. Egyébként is aktuális volt a kontroll, elvittük hát az itteni dévényeshez, aki szerint most már csípőből fordítja befelé, vagyis új problémával állunk szemben. Aki ismer, tudja, a csípőproblémával engem a világból ki lehet kergetni, ezúttal viszont még tetézi az aggodalmam, hogy a gyógytornásznak sincs tippje, mitől válthatott át a dolog. Innentől a masszázs mellett nyújtanunk kell és kéthetente járunk kezelésre.

I tanfolyama mégsem indult, erről összesen kettő nappal előtte sms-ben értesítettek. Kissé feldúlva látogattuk meg az illetékes intézményt, hiszen a tanfolyam áránk felét már befizettük, ráadásul mivel támogatott lenne, már a támogató szervezetnél is mindent lepapíroztunk. Oda 20-án van időpontunk, kíváncsi leszek, mennyire fog örülni a tanácsadó a változásoknak. Főleg, hogy a tanfolyamot szervező suli nem tudja garantálni a jövő havi kezdést sem... A helyzet azért keserít el a legjobban, mert amíg nem végez ezzel, addig Bécshez vagyunk kötve, márpedig legkésőbb a nyáron szerettünk volna költözni. Egyre inkább hajlok az eredeti terveinkhez, miszerint ha megszületik a tesó, elárasztjuk önéletrajzokkal a piacot és az első megfelelő munka mellé telepszünk, legyen az bárhol. Ha pedig a keresete rendben lesz, akkor magasról teszek a támogatott tanfolyamra, úgyis utófinanszírozott lenne, legfeljebb megmondjuk, hogy köszi, mégse kérjük a pénzeteket.

...és rólam, akarom mondani rólunk (K.-nak üzenem, hogy egyelőre indokolt a királyi többes, ugyanis még tényleg ketten vagyok.):

Fáradok. Nagyon. Azt hiszem a testem lassan eléri a végső határait. Mondjuk nem csodálnám, hiszen 3 év alatt ez a 4. terhességem. Ehhez pedig hozzájön pluszban a csajszi, aki - fogalmazzunk úgy - nem túl toleráns.

Voltunk 4D ultrahangon, a gyerkőc nem kevésbé szégyenlős, mint a nővére, a doki viszont elmondhatatlanul profi volt, a felszereléséről nem is beszélve, szóval van egy gyönyörű képünk a leendő tesóról (illetve több szép is, meg egy fél órás videónk). Az is kiderült a vizsgálat alatt, hogy nem hülyültem meg, és még mindig váltogatja a pózokat, ugyanis fejvégűvel kezdtünk és harántban fejezte be. Hozzáteszem, azóta viszont nem fordult, szóval lassan kezdek egy kicsit aggódni.

Hosszú ideje már, hogy sírtam egy rendelőből kijövet, olyan pedig talán nem is volt még, hogy kvázi a meghatottságtól tegyem ezt. Nem, nem a baba látványa váltotta ki, hanem a doki, akivel a beszélgetés során óhatatlanul is előkerültek az előzményeink. Sosem gondoltam volna, hogy valaha azt hallom egy orvos szájából: "Kevés nagyobb tragédiát tud, mint egy félidős babát megszülni.".
Még most is könny szökik a szemembe.