Eredetileg egy klasszikus terhes posztot szántam ide, kismamanyafival, ömlengéssel, várakozással, rózsaszínű köddel. Előre szólok: nem az lesz. Leragadtam az első pontnál.
Leszögezem, fizikailag minden oké. A múlt heti uh-n már két kilót saccoltak, a méretei megfelelőek és többnyire iszonyú aktív, szóval szavam sem lehet. Mármint lehetne.
Nagyon fáradt vagyok. Komolyan. Persze tudtam, hogy ez lesz egy kicsi mellett, de valamit sejteni és benne lenni, nem ugyanaz. Múlt héten is ki voltam már purcanva, most hétfőn pluszban elindult I tanfolyama is (aminek egyébként nagyon örülök, mert végre lépünk valamerre), így még gázabb a helyzet. Sokat fáj a hasam, gondolom az állandó hajolgatástól, emelgetéstől, hisztis gyerek után futkosástól, de ezeket nem tudom kiküszöbölni sajna. Ennek eredményeképpen viszont nem vagyok túl nyugodt. Az utóbbi napokban többször is azonnali szülésmegindulást vizionalizáltam, rettegve figyelem a testem minden rezdülését. Nagyon-nagyon félek a koraszüléstől!
A múlt heti vizsgálaton például direkt megkértem a dokit, hogy nézze meg a méhszájat, pedig elvileg az itt nem a protokoll része, legalábbis semmiképpen a 31. héten. Akkor még minden zárva volt, megfelelő hosszúsággal. Csakhogy akkor még harántos volt a beste kölke (ezen is rugóztam egy csomót), utána viszont nem sokkal befordult, a feje töri az utat lefelé (ropognak is a csontjaim), így most még jobban aggódom. Tudom, semmi nem jó. Beismerem. Tenni azonban nem tudok ellene.
A vizsgálatokon egyébként is az agyamra mennek a hízással (eddig 3,7 kg plusz). Mivel minden eredményem rendben van, ezért most a pihenésen lovagolnak. De könyörgöm, hogyan? Nadine mellett képtelenség. Eddig sem ment, eztán meg heti 4 nap gyakorlatilag velem kel és fekszik. I nagy segítség, de ha nincs itthon?
Legutóbb meg az kórházi uh-s doki hozta rám a frászt, hogy nagy a gyerek feje, biztosan jó hetet mondtam-e? Aztán visszamásztam az asztalra és kiderült, ő mérte el, de azért hangsúlyozta, hogy így is felső határon van az érték. Hát köszi!
Bocs mindenkitől, de a terhességi demencia mellett úgy tűnik, morgós is lettem a végére. Olyan fura érzésem van és nem tudok tőle szabadulni. Plusz egyfolytában azon kattogok, mi lesz a csajszival, amíg szülök, meg amíg a kórházban leszek.
A kisruhák kimosva, megírtam a csomagolós listákat is, jövő héten bepakolom a nagyját.
Mindjárt itt lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése