Akkor folytatom:
Túl a szülinapos és végső határig zsúfolt novemberen, beestünk a decemberbe. Illetve, hogy teljesen pontos legyek, csámpáztunk. Nadine jobb lábfeje ugyanis befelé fordul. Voltunk vele ortopédusnál, aki a "kacsalábas" cipőt javasolta és egy dévényesnél, aki azt nem, de otthoni masszázst igen, mivel nem csípőből, térdből, vagy bokából fordít, vagyis valószínűleg izom-ín probléma. Kis közvéleménykutatás után az utóbbi kezelés mellett döntöttünk és egészen karácsonyig gyönyörűen javult is a helyzet, aztán egyik napról a másikra rosszabb lett, mint volt. A sztori folytatása januárba ível át...
Viszont a lényeg, hogy voltunk vele szívultrahangon és benőtt a lyuk! Innentől teljesen egészségesnek nyilvánították.
Korábban már írtam, hogy ez a terhesség más. Nyugodtabb vagyok (vagy csak fáradtabb, nem tudom), a viszgálatokat megelőző napokat leszámítva egészen normális kismamának érzem magam (bár megjegyzem, hogy igazából azt nem tudom, milyen lehet, csak ilyesminek képzelem). De azért hogy ne legyen felhőtlen a boldogságom, a hónap elején sikerült Pocaknak úgy istenesen megijesztenie. Egyik éjjel egy folton, ott ahol a elvileg a lábai
voltak, határozottan kellemetlen érzés jelent meg, aztán egyre rosszabb
lett, olyan, mintha égetnének, tépnének belülről. Még soha nem éreztem
ilyet, meg sem tudtam mozdulni nyüszögtem, mint egy kutya. Kb. 5 perc
után pánikba estem és csak az járt a fejemben, hogy gáz van. Amikor I
már ott tartott, hogy mentőt hív, összeszedtem minden erőmet és
négykézláb megmozgattam a pocakom, jobb lett. Utána felálltam és
járkáltam egy kicsit, attól elmúlt, de a helyét viszont még vagy fél
órán keresztül éreztem. Aztán aztán órákig nem jelentkezett és én
megint pánikoltam, egészen reggelig, amikor is hajlandó volt némi
kaparászást produkálni. A hasam formája viszont látványosan változott,
szóval valószínűleg megfordult. Nadine-nál is éreztem (háromszor, mert
szórakozott velem), de az egészen más volt, ott tudtam, hogy éppen mit
csinál (végiggyalogolt belülről). Ezt az égő, tépő fájalmat egyszerűen
nem tudtam hova tenni. Pár napra rá csináltak egy plusz uh-t a kórházban,
minden okés, valószínűleg csak éppen a lepényen támasztott ki a
forduláshoz. Merthogy igazam lett és megfordult, de amilyen kis vicces:
harántból harántba...
A 24. héttel pedig megérkeztek a rosszullétek is, pedig a cukorteszt csak ezután következett, plusz hogy fent említettem, nem is szorongok így azt hiszem tévedtem az okokat illetően. Valószínűleg nekem ez jár anatómiailag a huszonnegyedik héttől az xedikig. Ezúttal viszont sokkal kevésbé vészesek a "rohamok", eddig csak 2* kerültem ájulásközelbe. A cukorterhelés eredménye egyébként tankönyvi, szóval a bejgliknek esélyük sem volt a túlélésre.
I. végre elszánta magát és beiskolázódik németileg. Megvolt a szintfelmérő, januárban kezd (illetve nem kezd, de ezt majd a következő posztban). Azért zúzós időszak áll előttünk: heti 4 nap csak ebédelni jön haza és este 10-kor esik be végleg. A tanfolyam pedig nyárba nyúlik, szóval áprilistól hullani fog a hajam rendesen...
A karácsony csendesen és meghitten zajlott, valamint kiderült rólam, hogy igazi, mindenenmagátelbőgős anyuka lettem. Nadine-ról meg, hogy szeret csomagolópapírt tépni, akárki ajándéka is kerül a kezébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése