Fész too face

A leredukált térhez kötött terhességem és a kezdő kismamaságom okán az utóbbi egy évben elég aktív online közösségi életet éltem. A facebook tagadhatatlanul rengeteg információhoz juttatott hozzá, kiönthettem a lelkemet és nem utolsósorban unaloműzőnek is kiváló. Értelmes felhasználó lévén nem az üzenőfalon élem ki magam és az adatlapom is titkosítva van a nagy nyilvánosság elől, szóval kéretlenektől nem nagyon kell tartanom.

Aztán valahol itt jön a DE. Pontokba szedem, így nekem egyszerűbb:

1. Iszonyatos időt emészt fel. Szépen lassan bekúszott az ereimbe és egyszer csak azon kaptam magam, hogy 10 percenként nézem, mi is történt, ki szólt hozzá, mit szólt hozzá... és mivel egy csomó csoportban tag vagyok, rendszerint tényleg történik is valami. Aztán meg azon, hogy ha nem vagyok épp gépközelben, akkor is eszembe jut, hogy "Na, ezt majd megírom az x. csoportban." 

2. A hülyék gyűjtőpontja. Sok értelmes embert ismertem meg a különböző csoportokban, de szinte egy sincs, ahol ne lenne egy-két, netán több "fődbuta". Nincs is ezzel különösebb gond, hacsak nem társul hozzá agresszió is, amikor finoman felhívja az ember a figyelmet a tévedésére.
Ennek 'B'-verziója az összeesküvés elméletet sejtők. A témák változatosak, de mindig visszatérők: oltás, fogkrém, kozmetikai cikkek.... és a sort bármelyik antalvali poszttal folytathatnám.

3. A bunkók gyűjtőpontja. Teszem azt, feltesz egy: "Holnap megy a férjem ügyintézni. Ugye egyedül is meg tudja igényelni a....?" kérdést és csak azokra a válaszokra reagál/lájkol, amik az ő teóriáját erősítik meg, a többi választ - legyen bármilyen helytálló - mintha észre se venné. Tudom, hülye vagyok, de számomra ez pont olyan, mintha élőben beszélgetéskor egyszerűen elengedné a füle mellett a mondandómat. Semmi gond nincs ezzel, csak tudnám, akkor miért kérdez egyáltalán? Vagy írná oda, hogy csak alátámasztást vár, egyéb tapasztalattal kíméljenek...

4. A vérprofik gyűjtőpontja: Jelen esetben a "megmondóanyákat" értem alatta. Legyen szó bármilyen jellegű kérdésről, ők csak a saját kis szövegüket szajkózzák, legyen szó hordozásról, szoptatásról, együtt alvásról, vagy akármiről. Pl. kérdés: Szerintetek megterhelő-e a baba számára az anyatej+tápszeres táplálás? Válasz: De miért tápizol? Szoptass egész nap, lesz tejed............ és ezzel el is indult az online szoptatási tanácsadás, holott a kérdés nem ez volt. Vagy kérdés: Mennyi ideig tárolható az üveges bébiétel felbontás után? Válasz: De miért nem főzöl neki te? Az üveges tele van cukorral! Mérgezed a gyereket!......... Most komolyan! Ez kb. olyan, mint amikor valaki kiírja az álláshirdetésben, hogy lányok jelentkezését várják, és a hirdetés alatt vagy nyolc pasi érdeklődik... Számomra ez iq-fokmérő is. Bár lehet, hogy csak én vagyok túl igényes, hogy egy feltett kérdésnél arra várok választ és nem szeretnék továbbképzést a téma tág területén.
Ennél is nagyobb kedvencem, ha valaki a véleménye igazolásaként leírja a személyes kálváriáját és annak heppiendjét, majd kinyilatkoztat valami számára univerzális igazságot. Értem én, hogy sokan vannak, akik küzdöttek ezért vagy azért, elhiszem minden szavukat, szörnyülködöm az átélteken, majd álmélkodom a kitartásukon. Azonban engedtessék meg - a kitartóknak szánt maximális tiszteletem mellett - párhuzamot vonnom: 2-3-4-5-x gyermek rögös úton való felnevelése még nem hatalmaz fel világméretű statisztikák gyártásának képességével senkit. Magánemberként olyat kijelenteni, hogy "Márpedig olyan nincs, hogy egy gyerek erre, vagy arra képtelen.", sarkított példával élve kb. olyan kaliberű, mintha egy rák-túlélő közölné: Nincs olyan, hogy gyógyíthatatlan/halálos betegség.

Egyébként is rettentően bántja a szememet (és a lelkemet), hogy egyfolytában azzal jönnek: Egészségtelen, káros, megmérgezed a saját gyereked! Értem én, hogy jót akarnak, de azért álljon már meg a menet! Mióta van joga bárkinek is azt mondani a másikra, hogy szándékosan kárt okoz a gyerekének azzal, hogy teszem azt beoltatja diphteria ellen??? A fogkrém a másik nagy kedvencem. Először nem ártana kémiából egy felzárkóztató foglalkozáson részt venni, mielőtt nekiállnak keverni a szezont a fazonnal. (Erről majd szerintem később még írok.)

5. Veszettül fel tudom hergelni magam rajta. Nagyon ritkán fordul elő, hogy bárkivel tengelyt akasztok (K. meg is kérdezte már, hogyan tudok ilyen türelmes lenni a hülyékkel?), de sajnos néha aláfutok egy-egy konfliktusnak, akkor meg egész nap ezen kattogok. 

6. Borzasztóan megbántódom, ha valaki nem válaszol a privát üzenetemre. Kiváltképp az esik rosszul, ha előtte ő írt és én a válaszomban érdeklődök pl. a hogyléte felől. Vagy bejelöl ismerősnek, én privátban üdvözlöm: De rég hallottam felőled, hogy vagy, stb. és semmi válasz. Ez utóbbi esetben mondjuk egy hónap választalanság után törlöm az illetőt. De akkor kérdem én: Mi a fenének jelöl be??? Valószínűleg azért veszem ennyire zokon, mert tényleg és őszintén érdekel, mi van éppen az illetővel. Ha olyan lennék, aki pusztán formalitásból, vagy  hobbiból/unaloműzésből küldözgetnek napi 50 levelet, gyaníthatóan meg se kottyanna pár megválaszolatlan.

Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy megéri ez az egész, így elhatározásra jutottam és minimalizálni fogom magam a kibertérben. Nem, nem törlöm magam, mert akkor hogyan csetelnék K-val? Viszont szépen fokozatosan leépítem magam egy optimális szintre. Első körben a kommentelést fogom redukálni. A végcél az, hogy a decemberi babás csoporton kívül (ami ritka jó közösség: se agresszív, se hülye nincs köztünk, mindent meg tudunk beszélni, nincs ítéletmondás, kioktatás, csak segítő szándék) minden más helyen csak csendes információvámpírrá alakuljak és naponta max. 2* nézzek fel. Meglátjuk, mennyire tudom majd ezt tartani, hiszen azt a realitás talaján maradva látom, hogy bizony face-függő lettem. Huh, rohadt nehéz ezt nyilvánosan bevallani! Főleg, hogy szégyellem is magam érte, mert ennél azért értelmesebbnek gondoltam magam. Azt hittem, sosem válok függővé semmitől, és tessék. Talán annyit a javamra tudok írni, hogy felismertem és vállalom. 

Elvonás indul.

 http://anette-encantadora.blogspot.co.at/