Térjünk napirendre!

Nadine az első 6 hétben maga volt a megtestesült mintababa. Aztán, ahogy az lenni szokott, - bár persze csak utólag vagyok okos - kezdődött az izgalmasabb időszak. Akik rendszeresen járnak erre, tudják, hogy az evés és az alvás a mi két nagy mumusunk.

Kb. egy hete betelt a pohár. Történt ugyanis, hogy júni végére (a fogzás-mizérián és az otthonlét felkorbácsolt hullámainak csillapodásán túl) egészen szépen beálltunk egy sémára. A reggeli ébredés után 11 körül beájult, 14 körül kelt, majd délután 17 körül aludt még egy nyúlfarknyit a babakocsiban, séta közben. Aztán amikor anyuék itt nyaraltak Sopronban, felborult a szisztéma a vonatozások, ismeretlen hely, sok inger, stb. miatt és utána se lett jobb, mert az autóvásárlás is talpaláshoz/hivataljáráshoz volt kötve. ...és akkor beütött a krach. A világ minden kincséért sem akart este elaludni. Az utolsó csepp a pohárban az az este volt, amikor 1,5 órát üvöltött egyhuzamban, bármit csináltunk vele és végül a kimerültségtől zuhant álomba.

'Anya' pedig bepipult. Átolvastam egy csomó szakirodalmat és első körben a napirend mellett tettem le a voksom, hiszen valami ilyesmi korábban kialakulni látszott nála. Úgy döntöttem, megpróbáljuk visszaállítani a júni végi állapotot, azzal a csavarral, hogy ezentúl az ágyában kell elaludnia is. I először hülyeségnek tartotta. Persze én is sajnáltam, de valamihez kezdenünk kellett, mert a korábbi "rendszer" tarthatatlanná vált. Most úgy néz ki, működik a dolog. Hajnalban egyszer ébred 4-5 táján (mikor I elmegy), eszik és rögtön visszaalszik (az esetek 90%-ában, a maradékban sírhatnékom van). 6-7 között kel, reggeli majd játék 9-9:30-ig, tízórai majd szunya kb. 11-12-ig. Ebéd, játék, aztán 14-15 körül alszik egy kisebbet. Mire felébred, itthon van I is és megyünk sétálni. A kocsiban vagy szundít egyet vagy nem, az utóbbi időben inkább nem. Fél 8-kor szilárd vacsi, fürdés, mese, tápi és alvás. Első este 45 perc sírás volt, aztán 30, utána még kevesebb, tegnap pedig talán negyed óra sem kellett az altatásra és sírás sem volt, szóval reménykedem.

Enni még mindig annyit eszik, mint egy kolibri, de legalább már találtunk olyan kaját, aminek hajlandó volt önként kinyitni a száját (almás cukkini, körte-áfonya), szóval talán lassan ebben is rendeződünk.

Ami a fejlődését illeti: áll. Sőt! Megy. A kanapéba, vagy éppen a kezünkbe kapaszkodva. Még nincs 8 hónapos... Erős a gyanúm, hogy a szeptemberi keresztelőn futva önti majd a fejére a vizet a pap...