Online jártomban-keltemben akadnak "checkpoint"-ok, amelyek meglátogatása szinte napi rutin. Az egyik ilyen blogon belefutottam egy számomra a szokásosnál is elgondolkodtatóbb írásba. Némi tanakodás után úgy döntöttem, megörökítem a felmerülő gondolataimat. Egyrészt nem árt egy kicsit kiszakadnom a baba-témából, másrészt pedig egy ideje rágódok már ezeken a dolgokon és talán könnyebben megemésztem, ha leírom.
Nekem a posztban vizsgált szempontból nagyon nagy szerencsém van. De tényleg. I egy főnyeremény. Semmi hímsovinizmus, semmi kiszolgáltatás, semmi szerepelvárás. Segít a csajszival, főz, mos, takarít, tereget, bevásárol, gyógyszertárba megy, hivatali ügyeket intéz, és ez nem csak most, vagy a terhességem idején volt így, hanem előtte is, amikor még nem volt "indokom" a fáradtságra. Nemhogy nem kéri számon a pénzt, de van hogy még én szólok rá, ne költsön annyit rám. Persze ha ezt valahol ezt így előadnám, biztos rá lenne sütve a papucs-bélyeg, pedig nem az. Egyszerűen csak jól működünk együtt, meg tudjuk beszélni a dolgokat, képesek vagyunk megtalálni a mindkettőnk számára jó megoldást.
Ha viszont valaki megelégszik a felszín szemlélésével, akkor a fent említett csorba képet kapja. Egy családi kötelékben igen közel álló ember ezt a hibát követi el, és nem is óhajt tudomást venni a tévedéséről. Szerinte nem jó, ha egy kapcsolatban valaki ennyire domináns, mint én és teljesen elnyomja a másik felet. Mert hát túl nagy a befolyásom I felett, teljesen megváltoztattam a személyiségét. ...és egyébként is belelovalom magam a gyászba és magammal rántom I-t is.
Nem ez volt az első, hogy a lelkembe tiport (ld. ezt és ezt, és még mennyi kimondatlan maradt, és még mennyi a hátam mögött hagzott el), de ha rajtam múlik, akkor az utolsó. Semmilyen drasztikus lépést nem tervezek, csupán elhatároztam, hogy ennyi és ne tovább, nem vagyok hajlandó a jövőben bármiféle erőfeszítést tenni a kegyei elnyeréséért.
Azt hiszem egyébként ezek az elvárások/sztereotíp besorolások apám végett is érintenek olyan kellemetlenül. A szülői házban egyértelműen ezek szervezték az életünket. A háztartás női munka, a kertes házzal járnak kötelezettségek -vagyis rendezzük a kertet-, a család arról szól, hogy segítsük egymást -érstd legyél segédmunkás egy 13 évig tartó építkezésen-, mindezek mellett pedig a fő kedvencem: diák vagy, neked csak az a dolgod, hogy tanulj -mindez a korábban felsorolt elvárások tükrében-.
Egyébként kicsit messzebbről szemlélve az elvárás-témát, az életünk minden szintjén kénytelenek vagyunk elviselni. Nem is kell olyan nagyon messzire tekintenem, elég, ha a legalapvetőbbeket írom le a felénk irányulók közül:
- A perinatális gyászon tessék gyorsan túllendülni, de legalábbis csendben elintézni, mert halott babákról nem illik beszélni.
- Ha megszületik a következő gyerek, természetesen semmissé teszi az előző tragédiákat.
Más szempont:
- Külföldön élsz? Milyen jó -értsd könnyű- neked!
Megint más:
- Anya vagy? Az a dolgod, hogy 0-24-ben anya legyél. Nem, nem lehetsz fáradt. ...és nem, nem normális, hogy az apuka is "éjszakázik", hogy tudj pihenni egy kicsit.
...és még sorolhatnám, de gyanítom sosem érnék a végére.
A legszebb az egészben az, hogy amíg megfelel az ember ezeknek a szerepeknek, addig fel sem tűnik, mert "normális". Amint azonban az élet valamely területén szerencsésebbé válik - függetlenül az odáig vezető út rögösségétől - , azonnal okot ad a támadásra.
A legszebb az egészben az, hogy amíg megfelel az ember ezeknek a szerepeknek, addig fel sem tűnik, mert "normális". Amint azonban az élet valamely területén szerencsésebbé válik - függetlenül az odáig vezető út rögösségétől - , azonnal okot ad a támadásra.
Nem bírom azt a blogot. Engem egy csomószor felidegesít ez a wannabe-"majdénmostk*rváramegmondom"-"mindenért a pasik/anyák/anyósok a hiábasak" - hozzáállás, arról nem is beszélve, hogy az ellenvéleményeket rohadtul lehurrogják.
VálaszTörlésNem gondolom hímsovinizmusnak, ha egy pasi X óra munka után hazaesik, és rohadtul nincs kedve már mosogatni. Nekem sincs. Nálunk is minden napos vitatéma a ki-mit-csináljon, mert mindketten utálunk háztartási munkát végezni. De amíg ő sosem fogja kivasalni a ruhákat (nem tud vasalni, miért nem tud vasalni, mert a hülye anyja nem tanította meg vasalni...), addig én nyilván nem fogok garázst építeni. Nem hímsovinizmus az, ha mindenki azt csinálja, amiben jobb.
Úgy tűnik, a "lopott időben" megírt posztok egyértelműsége nem az erősségem. :)
TörlésAz említett blognak nem vagyok elvakult fanja, de tagadhatatlanul találtam már rajta néhány számomra elgondolkodtató írást. Az esetek 99%-ában read only üzemmódban vagyok, talán 3* szóltam hozzá.
Ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy a hímsovinizmus számomra szintén nem az, hogy fel vanna osztva a feladatok, hanem az, amit apámmal kapcsolatban említettem: a teljes kiszolgálás, majdhogynem fenéktörlésig (terített asztalhoz ül le, szájtörlés után azonnal kimegy/lefekszik, mindig teli kád víz várja, melós/elmenős ruhák kikészítve, ha neki segítség kell, akkor AZONNAL, csak ő dolgozik, csak ő fáradt, csak rá kell tekintettel lenni), és ördögöd van, mert mi igenis építettünk garázst, meg egyebet is, csiszoltunk falat, pakoltunk téglát, fűrészeltünk gerendát... természetesen a vasalás mellett. Erre értettem, hogy I nem ilyen.
A főz, mos, takarít pedig nem azt hivatott jelenteni, hogy ez mind az ő dolga -szép is lenne!- hanem, hogy ha kell -pl. mikor szigorú ágynyugalom volt előírva-, megcsinálja. Az már csak a bónusz, hogy ő szeret főzni és sokszor akkor is nekiáll, ha egyébként nekem is lenne rá lehetőségem. :)
Amúgy vasalni ő sem tud/ott, de amikor a szülés egyéb következményei miatt sem állni, sem ülni nem tudtam, nekiállt. Igaz a pelenkál után nem kapcsolta át gyengébb fokozatra és úgy esett neki az ingének, de a szándék a lényeg. :D