Helyzetjelentés

Hát eltelt egy újabb hét.

I. itt volt a hétvégén. Nagyon jó volt végre látni, ölelni! Most egy kicsit talán rosszabb, hogy ismét el kellett válnunk, de igyekszem arra gondolni, hogy már csak 1 hónap 1 hét és együtt leszünk.

Egyébként minden rendben van. A munka rengeteg (kellően fáradt is vagyok), de szívesen csinálom, dicsérve is vagyok, a kollégákkal is jól kijövök. Már szinte minden hamburgert készítettem és csak néhányszor sikerült megégetnem magam. :)

A várost változatlanul szeretem, a nyelv egyre jobban megy, bár ettől a nagy multikulti kiejtéstől lassan falra mászok... fünf helyett funf, vagy ami még jobb: fonf... és értsem meg, mit akar! De a legviccesebb az, hogy ők meg az én hochdeutsch kiejtésemet nem értik... tehát marad a mutogatás. :)

Jelenleg a legtöbb időmet (persze a meló után) a megfelelő albérlet utáni kutatás (csak ne kérnének mindenhol 3-4 havi kauciót), illetve a betegbiztosítás útvesztőinek kibogozása tölti ki (ez utóbbihoz valószínűleg szakszerű segítséget kell majd kérnem, ha lakás kérdésköre rendeződik).

Egyébként előszeretettel osztanak be Abenddienst-re, ami annyit tesz, hogy kora délutántól (14-15 óra) késő estig (23-24 óra). Ezzel nem is lenne akkora gond, csak minden hajnalban akad valami, ami miatt megbukik a pihenés-projekt: hol a kukások csörömpölnek (heti 2 alkalom, egyenként minimum 20 perc), hol  a szobatársam készülődik "finoman" a munkahelyére (heti 3 alkalom, minimum 1 óra), hol a felettünk lakók kölke hisztizik és rohangál a lakásban fel-alá, hogy nem akar oviba menni (kb. heti 1 alkalom). Nagyjából ezzel le is fedtem minden reggelt, pedig a főbérlők szöszmötölését még számba se vettem, mert az minden reggel általános.

Persze az is lehet, sőt valószínű, hogy egyszerűen öreg vagyok már egy ilyen társbérlethez. A sok bosszantó apróság összeadódik, és már a pokolba kívánom a lakótársaimat, pedig még csak két hete vagyok itt. Elszoktam tőle. Nemhiába 5 évig éltünk együtt kettesben I.-vel... 

Az "elviselést" nehezíti, hogy a szobatársam egy 22 éves csitri (és a csitri szó itt nem az évei számára vonatkozik), a főbérlőnő pedig 3 éve elveszítette a 41 éves fiát és kerek-perec tudtomra adta, hogy az én tragédiám semmi az övéhez képest (na pont ezért nem mondom el a munkahelyemen).

Mindegy. 5 hét. Ennyit kibírok. Legfeljebb azt csinálom majd, amit a suliban húsvéttól a tanév végéig: csinálok egy számsort és minden nap letépek egyet... :)