Teljesen magunk alatt vagyunk. Azt hiszem erre az eleve nehezen viselhető teherre nem segít rá túlzottan, hogy még mindig nem kaptam egy normális állásajánlatot sem (a Zepteres és egyéb ügynökösdit nem tekintem túl biztos munkának...). Elvileg mostantól próbálkozhatnánk baba-ügyben, de a fent említettek miatt ki tudja meddig maradunk az elmélet síkján.
Pedig ma hajnalban megint álmodtam. Hogy pontosan mit, azt már nem tudom, de az ébredésemkor egyetlen név harsogott a fejemben: Attila. Ha Szabinak lesz öccse, így fogják hívni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése