Komoly problémával küzdök: nincs kedvem írni.
De tényleg. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy pár napja semmi máshoz sincs kedvem. A pontos okát tudnám megmondani, csupán találgathatok.
A hét nagyobb részét Magyarországon töltöttem hivatalos teendők végett. Most, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondanom, jó volt anyuékkal tölteni egy pár napot, de az igazat megvallva egyetlen porcikám sem kívánta az utazással járó hercehurcát, pláne, hogy ezúttal egyedül, vonattal mentem. (Igaz, csak Pestig, mert anyu feljött értem, de így is elég kényelmetlen/macerás/idegesítő volt, főleg visszafelé, menetiránynak háttal, gang-ülésen, pakolászós szomszéddal egy full teli vagonban.) Ami biztos, hogy szerencsére mindent sikerült elintézni (anyu egész jó kabala, kár, hogy ez nem derült ki előbb, tuti a hónom alá csaptam volna az egyetemi vizsgaidőszakok alatt), vagyis nem ezért vagyok ilyen lelombozott.
Viszont bejátszhat a fáradtság és a frontok, mert itt az időjárás minden nap szöges ellentéte az előzőnek és pl. ma egész nap nem lehetett látni az eget a felhőktől, mondhatni depresszióba hajszoló sötétség ült ránk.
Szerdán töltöttük a 28. hetet, nem is olyan lassan kinövöm a kabátomat és a csajszi kirúgja az oldalam (néha már szó szerint is), amit én persze élvezek, hiszen ez a legaktívabb időszaka, később a helyhiány miatt úgysem jelentkezik majd ennyit. Tehát ez sem lehet oka a kedvetlenségnek.
Viszont három napja "húz" a hasam és a derekam, ráadásul többször is "keménykedek" a szokásosnál. Igyekszem nyugtatni magam, hogy ez mind normális, hiszen a baba nő, én is hízok (na igen, a múlt heti eredményt egy kisebb infarktussal nyugtáztam), feszülnek a szalagok, rám terhelődik a súly, fronthatás, stb., de azért nem mondanám, hogy maradéktalanul sikerül megzabolázni az idegeimet. A helyzetet az sem segíti elő, hogy legutóbbi vérvétel eredménye nem lett az igazi, így csupán elvi síkon volt ez az utolsó, gyakorlatban kéthetente ismételjük, ennek a legközelebbi napja kedd lesz..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése