Hát elég régen jelentkeztem. Az utóbbi három hét eseményeit viszont egy kicsit később foglalom össze, mert ezúttal sokkal fontosabb "kiírnivalóm" van.
Tegnap elmentünk nyaki redő mérésre. Azt hiszem még nem említettem, de ezt igen komoly tépelődés előzte meg. Itt ugyanis ezt a vizsgálatot nem támogatja a tb, vagyis fizetős. A dilemmát azonban mégsem ez okozta hanem, hogy egyáltalán nem voltam benne biztos, akarom-e tudni az eredményt. Hogy miért?
1. verzió: Az eredmény tökéletes. Hát Szabinál is az volt, meg az AFP is, mégis az lett a vége, ami.
2. verzió: Az eredmény rossz. Ezt követően további vizsgálatok, majd kiderül, elvileg mégsincs gáz. Ettől függetlenül rettegés a végéig és tovább...
3. verzió: Az eredmény rossz, és a további vizsgálatok szintén ezt támasztják alá. Dobjuk el, mint Szabit? Vagy vállaljunk egy sérült gyermeket egy idegen országban? Vagy költözzünk haza, ahol ugyan van szülői segítség, de nincs munka, pénz és gyatrább az ellátás?
Végül aztán mégis kértem időpontot. Talán nem is az eredmény érdekelt, hanem szerettem volna, ha I. is látja a tökmagot (mert a jövő heti kötelezőre nem tud jönni).
Az eredmény: nyaki redő: 1,32, ami ugye jó hír. Így az előzmények által indukált kezdeti kockázati tényezők az 1:717-ről 1:3585-re, az 1:1698-ról 1:5146-ra és az 1:5341-ről 1:21364-re javultak. Szóval örülünk. Vagy mégse?
Azt sejtettem, hogy a jó eredménytől sem fogok szárnyakat kapni (mondjuk azért kicsit reménykedtem a csodában), de azt álmaimban sem gondoltam, hogy sírva fakadok majd, és ezúttal nem örömömben. Egyrészt egyszerűen teliharsogta a fejemet a gondolat, hogy ez nem jelent semmit. Nem tudok szabadulni a történtektől, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy Szabinál még a 17. héten is mindent rendben találtak, és mégis... Emellé szorosan hozzácsapódik a bűntudat, amiért hiába próbálom, nem tudok annyira bízni ebben a szerencsétlen babában, amennyire megérdemelné. Szegény már az előtt a testvérei árnyékában él, mielőtt megszületne, mielőtt bármelyikük megszületett volna....
Másrészt így utólag belegondolva, maga az ultrahang ténye, a tökmagunk látványa is megviselt. Na nem azért, mert bármi gáz lenne vele, csak most már ember formája van. Utoljára Szabit láttam így, és Szabit így láttam utoljára. Fáj. Azt hittem elég mélyen eltemettem magamban a múltat, de úgy tűnik, vagy én nem voltam elég alapos, vagy kiásta magát.
Hogy egy kicsit elvegyem az élét a posztnak, azt is leírom, hogy nemcsak a nyaki redőt, hanem mindent rendben találtak: 57 mm, és a fejkörfogat, combcsonthossz is arányos, szívverés szabályos. Szóval úgy néz ki, gyerek lesz belőle... :)
Csak sajnálom magam, amiért nem jutott egyetlen felhőtlen babavárás sem, amiért a másnak oly megnyugtató "minden rendben" nekem csak a múlt sebeit tépi fel. ...és sajnálom a babánkat is, mert ha egészségesen megszületik, akkor is sérült családja lesz. Csak abban tudok reménykedni, hogy ha végre sikerül egy babát magunkhoz is ölelni, akkor kicsit lenyugszunk és sikerül mélyebbre temetni a velünk történteket.
Most nincs sok időm, de ha gondolod, és érdekel, akkor szívesen írok neked arról, hogy habár engem is nagyon felkavart a terhesség, a szülés, sőt a kórház is, az eső pár hétről itthon enm is beszélve, de a dolgok azért szép lassan helyükre kerülnek, és nem hiszem, hogy B. ettől sérült lenne. Mert egy csomó más dologban meg jobb neki, mint a tesóinak volt.
VálaszTörlésAmúgy meg minden dokilátogatás után max. 1 napig voltam nyugodt, szóval ez is ismerős. És nem aludtam úgy a 20. héttől, 1-2 óránál többet. Most végre alszom.:-)
Kedves Kicsinap!
TörlésBocs, hogy csak most reagálok. Szívesen veszek bármilyen tapasztaatot/"túlélési" taktikát! Főleg, hogy számunkra csak most jön igazán a neheze (a közelgő 18. hét).
Örülök, hogy a babával minden ok.
VálaszTörlésFelhőtlen babavárás? Nyugi, ha megszületik, kárpótolni fog mindenért... :-)
Amúgy más: belinkelhetlek ide? http://szivembendobog.blog.hu/
A felhőtlenségről - álmodozni csak szabad nekünk is nem? :)
TörlésA linket köszönöm. Nem is tudtam, hogy már több fronton támadsz. :) Ha végigolvastam, majd jól megmondom a véleményem! :)
Csak egy front, mert az angyalok szülein már nem fogok írni.
TörlésSzóval mehet a link?
Persze-persze!
TörlésJó, majd akkor írok, csak nem tudom mikor.:-) Ma kitört a nagy nyári szünet és egész nyáron (2 hetet leszámítva, akkor szabira megy a férjem) egyedül leszek velük.
VálaszTörlésAmúgy túlélési taktika nincsen, nagyon kemény volt. Eleinte azt hittem, hogy ha túl leszünk a 25. héten, amikor V. megszületett könnyebb lesz, hát nem lett. Aztán gondoltam majd a 32. héten, vagy 34. héten, de akkor sem annyira, mert akkor meg már annyira el akartam kerülni a PIC-et. Amikor meg eljutottunk a 38. hétig meg már azon izgultam, hogy nehogy túlhordás legyen, vagy a szülésnél legyen gond. Az aggodlaom sajna még most is ott van, valahogy az emberben annyira mélyen megsérül valami. A múltkor pl. furán tarotta a száját, és egyből arra gondoltam, hogy lebénult. Vagy kék volt a szája alatt meg a keze és azt hittem nem kap levegőt (csak fázott, bekapcsoltam neki a hősurgárzót és elmúlt). Az első hetekebn folyton végzetes betegségek tüneteit kerestem vagy véltem felfedezni. Meg egy csomó ilyen.
Most mennem kell, majd ilyekszem azért írni, meg követni, kitartás, mert megéri.:-)
Hát nagyjából ettől félek én is. Amúgy is mindig hajlamos voltam a "ráparázásra", most meg, hogy alapom is van rá...
TörlésNem tudom, hogy ide akarsz-e írni? Mindenesetre megadom az e-mailem, és majd eldöntöd: pruzsinatkukacgmailpontcom.
Olvastam a fórumon, hogy édes-ötös lesz a nyáron. Biztos fárasztó lesz, de azért a jó pillanatok kárpótolnak. Hajrá! :)
Igazad van, mailben szívesebben írok, már így is volt akitől megkaptam, hogy azonnal forduljak szakemberhez, mert nem vagyok normális.:-) Hát kb. ennyire értik a kívülállók.
VálaszTörlésESténként kb. 45 percem van mire mindenkit lefektettem, elpakolok még utánuk be-kipakolom a mosogatógépet. Mert B.-t még 11-kor álmában megetetem és akkor éjfélkor én is zúzok aludni.
Szia,
VálaszTörlésnemrég találtam a blogodra, és szeretném, ha tudnád, nagyon szorítok neked, így ismeretlenül! Segítettek a soraid, és picit ismerős, amit a felhőtlen babavárás hiányáról írtál (bár nekem kijutott egy). Én abban bízom, hogy ahogy telnek az évek, és majd "rendes" családi életet élünk, elterelődik a figyelmem időszaka a reprodukciós korszakomban átélt fájdalmakról. Azt pedig már most is érzem, hogy gazdagodtam a történtek által.
A mi történetünk amúgy pár szóban annyi, hogy a kislányom 3 év után, az első mesterséges hónap előtt spontán megfogant. Tökéletes, problémamentes, szuper terhességem volt. Ő most 2,5 éves. Kistestvért gyakorlatilag egyből szerettünk volna, végül tavaly októberben lett pozi a tesztem. Nagyon fura volt az egész várandósságom, állandóan depressziós voltam. Aztán a 19. héten kiderült, hogy komoly fejlődési rendellenesége van, a 22-en pedig egyértelművé vált, hogy élettel összeegyeztethetetlen, ezért nekünk is meg kellett hoznunk azt a bizonyos döntést idén februárban. Nagyon kemény azóta is :( a napokban született volna meg, ha egészséges. És én is siratom azt az érzést, hogy már sosem feledkezhetem bele boldogan egy várandósságba, és közben persze hálás vagyok, hogy egyszer átélhettem. (Nekünk sajnos magas az ismétlődés kockázata.)
No bocs az összevisszaságért, követni fogom a blogod, és bízom benne, hogy minden a legszuperebbül alakul, és a kis tökmagod életéhez sokat ad majd, hogy két testvére is ott van már a szívedben.
Kedves Jusztis!
TörlésNem nagyon tudom megfogalmazni, mennyire örülök, hogy végül elérte a blogom a célját, és valakinek segítettek a soraim.
Hálás vagyok, hogy ezt és a történetedet is megosztottad velem.
Sajnálom, hogy nektek is át kellett ezt élnetek! Ha bármikor kiöntenéd a szívedet valakinek, írj nyugodtan (két hozzászólással feljebb leírtam a mailcímem)!
Az ismétlődés kockázata nálunk is 1:20-hoz (5%), ezért sem vagyok teljesen nyugodt.
Timi!
VálaszTörlésNálunk az volt, hogy alapból egy nőnek 8-9% esélye van ma Magyarországon a koraszülésre. Nekem az előzmények miatt 15%-ot mondtak. Mégis belevágtunk...Amúgy aztán az volt a "vicces", hogy ahogy haladtunk előre a doki már azt mondta, hogy nincs nagyobb kockázat, mint másnak...
Köszi, lehet hogy írok majd, meg most én is gondolkozom egy blogon, hogy sorstársakra találjak. Nálunk egy ritka, recesszíven öröklődő betegség játszott, amiről korábban az életben nem hallottunk, 25 százalék esély van rá minden közös babánknál (ezért vagyok hálás, hogy mikor a kislányunkat vártuk, még nem tudunk erről).
VálaszTörlésA vele való terhességről amúgy van blogom, jusztis.blogspot, de már nem írom.
Nagyon sokat gondolok rátok.