Tegnap volt az első házassági évfordulónk.
I. egy szál rózsával (állítólag minden évben eggyel többet kapok majd) és egy éttermi vacsival lepett meg. Nagyon jólesett és kellemesen is éreztük magunkat, annak ellenére, hogy abba az étterembe mentünk, ahol utoljára még hármasban voltunk. Azt mondta, hogy szándékosan vitt oda, és amikor látta, hogy kicsit szomorkás vagyok, már bánta. Aztán összeszedtem magam, mert azt hiszem ezzel talán az újrakezdést akarta kifejezni. Mindenesetre ezek után még inkább azt gondolom, hogy távol a megszokott helyektől/emberektől könnyebb lesz tovább lépni, a múltat nem elfelejtve, de lezárva.
Ma 12 éve, hogy együtt vagyunk.
Még leírva is sok, nemhogy kimondva. Csodálatos 12 év, a maga zökkenőivel és harcaival, örömével és bánatával. Szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk a lelkünk másik felét, és itt a fél szó nem túlzás. Tényleg két test és egy lélek vagyunk már hosszú ideje és ezt csak erősítette a közösen átélt tragédia. Éppen ezért félünk egy kicsit az elválástól, ami vészesen közeledik. Már nincs vissza két hét sem!!! Mi lesz velünk a másik nélkül?
Bár nem vagyok egy romantikától csöpögős alkat, de ennek itt a helye:
Életem legjobb része Te vagy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése