Choices

Korábban már írtam, hogy nem vagyok fogékony a spiritualitásra. Mindig úgy gondoltam, hogy az ember életét a választásai és azok hatásai befolyásolják. Vagyis minden döntésünket úgy kell meghoznunk, hogy számolunk a saját és mások életét befolyásoló következményekkel. 

Az egyik sorstársunk honlapjára azt írta egy jóbarátja, hogy kiválasztottak vagyunk. Azt hiszem, teljes mértékben igaza van. A félreértések elkerülése véget: nem gondolom, hogy különbek lennénk másoknál! Csupán azt, hogy a belső fejlődés egy olyan szintjét tapasztalhatjuk meg, amit azok a szülők, akiknek nincsen angyalkájuk, valószínűleg nem. Hiszen a gyermekünk elvesztése természetellenes, ennélfogva a folyamatok, amelyek ezután lezajlanak bennünk, szükségszerűen szintén természetellenesek lesznek. Például azt mondják, az alaptermészete nem változik meg az embernek. Hát az angyalszülők erre szerintem igencsak rácáfolnak. 

Nem tudom, másoknál ez hogyan zajlott le, de mi teljesen kifordultunk önmagunkból. Alapjainkban változtunk meg, és ezalatt ugyanúgy értem a tulajdonságainkat, gondolkodásmódunkat, értékrendünket, mint az élet dolgaihoz, vagy más emberekhez való hozzáállásunkat. A neheze azonban csak ezután jön, hiszen nemcsak a társunk változásaival kell megbarátkoznunk, hanem az új önmagunkat is el kell fogadnunk (ha meg nem is szeretjük soha). Számomra az egész olyan, mintha egy nagyon torz tükörképet látnék magam helyett. Utálom a szomorúságát, a megtörtségét, de legfőképpen a dühét. És ez ÉN vagyok!!! Nem értem, hogy fordulhat ki ennyire önmagából valaki. 

Aztán lassan elfogadjuk, és más emberként élünk tovább. Másképpen szemléljük az életet, legyen szó a miénkről, vagy akár másokéról.

Egyszer (vagy inkább többször) már írtam arról is, hogy könnyebb, ha értelmet keresünk a  velünk történt tragédiában (legalábbis ezt mondják), mert úgy talán könnyebb elfogadni. Írtam, hogy már nem félek a szüléstől, és hogy erősebb lett a kötelék köztem és I. között. Sajnos ez engem csak ideiglenesen "nyugtatott", hiszen ezek (bár fontos dolgok) elenyészőek a történtek súlyához képest. Kell valami, ami méltó hozzá. 

Ha nem találok ilyet, akkor csak egyetlen megoldás van: Mi adunk értelmet neki. Ha már nem lehet minden a régi, akkor semmi se legyen az!

Sokszor eszembe jut, hogy hátha Szabi megérezte, hogy nem szeretem a mostani életemet. Talán ezért nem akart megszületni. Tudta, hogy neki ez nem lenne jó.

Ha ide és most nem születhetett gyermekünk, akkor máskor és máshol talán nagyobb eséllyel indulunk. Új én mellé új élet.... Eleinte csak  munkahely és a pénz végett gondolkodtam a határainkon túl, most viszont napról-napra erősebben érzem, nekünk itt nincs jövőnk.

Szóval döntést hoztunk. Életünk talán legkomolyabb döntését. Újrakezdjük úgy , ahogy mi szeretnénk. Távol mindentől, ami a régire emlékeztet minket. Felépítünk egy olyan életet, ahová egy gyermek boldogan születhet meg. Jobb eséllyel egy békés, boldog, sikeres és ami a legfontosabb: egészséges életre.

Ettől persze még nem lettünk képesek felfogni a felfoghatatlant, de azt hiszem, ez soha nem is fog változni. Mindössze lehetőséget teremtünk. Lehetőséget magunk és leendő gyermekeink jövőjére. 

...és tudom, érzem, hogy Szabi is áldását adja ránk.