Hiány

Két év.

Hosszú idő óta most először hiányzik a régi életem, 

a tanítás, a ködös reggelek, iskolatáskák torlódása a buszon, a csengőszó, a dolgozatösszeállítás gondja, a zakkant mindenes, a naplóírás, a statisztikák, ...

a diákjaim, a reggeli üdvözlések, felderülő arcok, álmos gondolatok, életteli élcelődés, az együtt nevetés, a zajos szünetek, a "NeMárTanárnő", a bosszankodás, az arcok mindent-tükrözése, ...

a kollégák, kibeszélés, értékelés, hasonlítgatás, vicces sztorik, az értelmes beszélgetések, szakmai viták,  fejlődés, kihívás, megfeszülés, ...

Hiányoznak a barátok, a sörözések, az együtt-lét, az őszinte beszélgetések, a viccelődő beszélgetések, a mélyenszántó beszélgetések, a beszélgetések...

Hiányzom én is. Mindaz, ami régen voltam. Bátor, életteli, töretlen, hangos, vidám, nyitott, elszánt...

Hiányzik a pocakom Szabival, az ultrahangok sejtelmessége... vajon fiú lesz?, a tervezgetés, a jövő tisztán látása, a gondtalanság, a felhőtlenség, a rózsaszín mámor, a tudatlanság, a naívság, az álmaim...

Hiányzik az első a sorból. Hiányzik a kisfiam. Hiányzol Szabi!

Forrás: http://archive.constantcontact.com/fs043/1103374267320/archive/1109067561514.html