A múlt héten lezárult egy korszak az életemben.
Már egy jó ideje szinte biztos voltam benne, hogy nem fogom végigcsinálni. Azt hiszem az utolsó lökést a suliból való elbocsájtásom adta, hiszen a környéken nem kaptam semmiféle munkát, itt pedig nem veszem sok hasznát a szakomnak. Aztán előző félévben kaptam egy levelet: ennyi volt, megszűnt a jogviszonyom. Beszélgettünk I-vel. Persze sajnáltam a belefektetett pénzt, időt energiát, de a lelkesedésemnek már a hamvait is elfújta a szél, így megkérdeztem, haragudna-e, ha nem lennék soha diplomás? Azt mondta, ő rám bízza, és tudtam, hogy ez így is van és még gondolatban sem fog pálcát törni felettem, sem pedig felhánytorgatni a "kudarcomat". Talán éppen ez lendített át a holtponton, magam miatt lett fontos, hogy befejezzem és ne csupán abbahagyjam. Nekifeküdtem a szakdolgozatnak és múlt héten letudtam az államvizsgát. Hát ennyi. Vége. Az érzéseim elég vegyesek: örülök, hogy túl vagyok rajta, de nem tudom, mennyire fogom tudni majd kihasználni a jövőben, hogy már papírom is van a tudásomról.
A fentiek természetesen hazautazással jártak, ami szintén természetesen rokonjárással is. Így, babával ez még fárasztóbb volt, főleg mivel mindenki - érthető módon - a lehető legtöbb időt akarta a csajszival tölteni (jóhogy nem feszítővassal kellett kiszakítanunk a kezükből). :) Persze nem volt rossz mindenkivel találkozni, de azért felüdülés volt hazaérni és végre hármasban lenni.
Egyébként két zűrös (hányós) hét után Nadine megint anyatejet kap, ráadásul közvetlenül a forrásból, így aztán nagy a boldogság. Egyre ügyesebb, messzire lát, figyel, felismer minket, ránk nevet, néha már gügyög is. A szerdai dokilátogatáson 4230gr és 54cm volt, nem csoda, ha két body már nem megy rá. :)
Forrás: http://gbetim.deviantart.com/art/Thats-all-Folks-320731247
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése