Megrekedve

Kezdetnek egy kis összefoglaló az elmúlt közel 20 napról. (Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ekkora kihagyás két poszt között.)

Szóval Nadine azóta meggyógyult, megint két hétig tartott, pedig lelkiismeretesen ápolgattam. Jó lenne, ha hamarabb kikeveredne ezekből a nyavalyákból. Az utóbbi időben elkezdett "cukiskodni" és a mentális fejlődésére koncentrál a mozgás helyett, pl. megmutatja, ha valamit kér (persze többnyire olyat, amit nem szabad), utánozza a tüsszentést, tapsol, táncol (bár ez inkább csak kézzel csapkodás), és két napja mondogat valami Aja-t, ami talán én vagyok.

Voltunk otthon - villámlátogatás - és megcsináltattuk az autót. A műszakira viszont ebben a hónapban már nem költünk, majd novemberben. Lehet nem is írtam, hogy elvittük itt is egy szerelőhöz, miután otthon az ismerős jól átvágott minket. Két napig állt nála az autó, szétszedte, majd összerakta a rossz alkatrésszel, mondván nincs ilyen a bontóban és elkért 27ezret a munkadíjért. Aztán az itteni szaki meg közölte, hogy az autónak ezer más baja is van és felejtsük el, hogy így átmegy a vizsgán. A dolog pikantériája, hogy a hibák többsége a biztonsági rendszerekben volt (futómű, törött rugó, kopott fékek, laza kézifék) és az ismerős szerelőnek is látnia kellett, mégsem szólt, holott tudta, hogy több száz km-t teszünk meg autópályán, pici gyerekkel. Mindenesetre a tanulópénzt megfizettük, a tanulságot levontuk és azóta az autó is megjavítódott.

Múlt héten voltunk sima ultrahangon. A tesóval eddig minden okés, növöget. Holnap betöltött 16.hét, egy hét múlva előrehozott genetikai. Nem vagyok teljesen nyugodt.

Amiért pedig ennyit ültem ezen a poszton:

A hónap második hetében megszületett egy nagyon kedves barátnőm kislánya. Maradjunk annyiban, hogy nem igazán úgy sült el, ahogy előre elképzeli az ember a gyermeke születését. Már jól vannak és remélhetőleg semmilyen hosszútávú következménye nem lesz a dolognak, viszont bennem elég mély nyomot hagyott. Egyrészt féltettem a barátnőmet egy újabb tragédiától, másrészt pedig minden eddig eltemetett érzés a valósággal való szembesülésről, veszteségről, gyászról egyetlen pillanat alatt feltört és letaglózott. Hosszú napok kellettek hozzá, hogy vissza tudjak térni a mába és ne kezdjek el azonnal bőgni, ha ránézek a lányomra. Hogy múlhat ennyire a szerencsén a reprodukció? Hogy lehet az, hogy valakinek zsinórban 2-3-4-5-6* is mázlija van és bukott meccse egy sem? Mások miért kínlódnak meg azért az egyért, kettőért, háromért és veszítenek mellette legalább annyit? Igazán lehetne kicsit kiegyenlítettebb a meccs.

Miután ez egy kicsit lecsengett bennem, jött a következő minden percemet kitöltő eseménysorozat, aminek a vége szintén nem egészen felel meg a várakozásainknak. Még szeptemberben jelentkeztem egy szervezetnél, akik a támogatott lakásokat intézik és megpályáztam 3 lehetőséget. Mindenki, aki érintett a témában azt mondta, hogy fél-egy év mire valami lesz a dologból, ezért vágtunk bele most, gondolván, hogy mire körvonalazódik valami, addigra lecseng az autó-mizéria és egy kicsit össze tudjuk kaparni magunkat. Erre mikor októberben visszajöttünk Mo-ról, már másodikak voltunk a 10-ből a számunkra leginkább megfelelő lakásnál, majd napok múlva jött az értesítő, hogy a mienk, ha akarjuk. Hogyne akarnánk? Csakhogy a dologban van némi önrész is, nekünk pedig jelenleg kong a kassza. Azonnal felvettem egy tanácsadóval a kapcsolatot, aki aztán tegnap egyértelműsítette, amit valahol mélyen sejtettem, hogy felejtsük el az egészet, ugyanis a gyesem egyáltalán nem számít, I fizetésére pedig kizárt, hogy bármelyik bank adjon hitelt. Szóval bukta. Nincs 70nm, két szoba, nagy konyha, terasz és fürdőkád. Maradunk 45nm-en, penészedő falakkal (tavaly is küzdöttünk vele, idén pedig már október elején támadott), erkély nélkül, zuhannyal, a szomszédok wc-jével az ajtónk előtt. Nem mondom, hogy nem sirattam meg...

Mindegy, persze majd lesz valahogy. Megoldjuk, ahogy eddig mindent. Igazából még csak nincs is okunk panaszra, hiszen két év alatt berendeztünk egy lakást, született egy csajszink (akinek mindent meg tudunk venni, amire szüksége van), vettünk egy autót. Mo-on ezek azért nem mentek volna ilyen simán.

Csak annyira jó lett volna...