Az utóbbi egy hét érzelmi mélyrepülés volt. Ugyanazokon stádiumokon megyek keresztül, mint tavasszal (agresszió, állandó sírhatnék), csak ezúttal talán kicsit gyorsabban. Azt hiszem most jön ki rajtam, amit eddig bezártam. Valószínűleg ebben igen komolyan közrejátszik az S.-val (a terhes kolléganőm) való szinte mindennapos találkozás. Sokszor le tudnám ordítani a haját, és ezt az utóbbi időben nem is nagyon tudom leplezni. Legutóbb, amikor pár napja arról kezdett panaszkodni, hogy fáj a lába, mennyi mindent nem ehet, milyen vacakul érzi magát, hát igen bunkón sikerült válaszolnom neki. Kicsit sajnálom is, nem ő tehet róla, hogy nekem nem jön össze, ráadásul még szinte gyerek, de igazán találhatna mást, akinek nyávog.
Ha pedig már a nyávogásnál tartunk: beszereztünk egy cicát, mert kell valami, ami leköt minket, amit szeretgethetünk. Szerdán hoztuk el, egy tünemény...volt. Ma már inkább egy hiperaktív kisördög, de nem lehet rá haragudni! :) Nem tudom, hogy neki köszönhetően-e, de tegnap óta megint egy kicsit jobban érzem magam, bár dolgozni még mindig nincs kedvem menni.
A terhes kolléganőm egész pénteken a 10 hetes terhességének UH képeivel szórakoztatott mindenkit (aki belépett az irodába), és persze engem is. Majd egész nap babakocsikat és babaruhákat nézett a neten.
VálaszTörlés10 hetes! Könyörgöm...
És ugye neki meg sem fordul a fejében, hogy baj lehet, mert a baj csak másokkal történhet meg. És az "ilyenekkel" nem is lesz baj, és nekem még van rá kb. 25 hetem, hogy végigcsodáljam az ő terhességét (is, mert amúgy potyognak körülöttem MÁSOK babái...).
Szóval tudom, mit érzel.
Amúgy nagyon jó volt a cikked a bezzeganyán, és minden tiszteletem a Tiéd, hogy milyen higgadtan tudtál reagálni a kommentekre.
Én mondjuk utálom a macskákat, meg allergiás is vagyok rájuk... :-)
Az én kolléganőm a 12 hetes képeivel csinálta ugyanezt, de nekem szerencsém volt, azt a részt, ahol én dolgoztam, pont kihagyta. Ettől függetlenül persze mindent hallottam...
VálaszTörlés...és igen, nekik tényleg nem fordul meg a fejükben, hogy gáz lehet. Nem tudom a Te kolléganőd tud-e a veled történtekről, de az enyém értelemszerűen igen, és még így sem merül fel benne... Bámulatos ez a naívság! Mi is iyenek voltunk?
Kénytelenek voltunk kisebb állatra váltani, lévén Igort (kaukázusi) csak nem hozhattuk el a másfél szobás panelba... :)
Az utolsó vetélésről nem tudnak, vagy csak nagyon kevesen. De Eszterről természetesen mindenki tud, akkor is itt dolgoztam, 2 hónap után jöttem vissza...
TörlésPersze, értem én, hogy örül a babának, én is örülnék a helyében... de mondjuk épp rám való tekintettel csinálhatta volna tapintatosabban. Ok, hogy Eszter elvesztése óta már 13 hónap eltelt, és a vetélésemről nem tud, de azt azért csak felfogja ésszel, hogy nekem ez mennyire fáj még mindig? Cs. szerint be kellett volna szólnom neki, de akkor még tapló is lennék a szemében...
A naivságról: én az első babámmal voltam iszonyatosan naiv. Ott tényleg meg sem fordult a fejemben, hogy bármi történhetne. Sárival a 12. hét után fellélegeztem, de Eszterrel, ha jól belegondolok, végig bennem volt, hogy valami történni fog. Persze, elhessegettem a gondolatot, de mindig vissza-visszatért. Irigylem az ilyen gondtalan terheseket, mint a kolléganőink, mert mi már sosem leszünk ilyenek.
És mi lett Igorral?
Sajnos hiába szólsz vissza neki. Ő felfogni úgysem fogja (ha lenne annyi esze, már magától is rájöhetett volna), taplónak viszont nem csak ő fog tartani, hanem biztosan lesz egy-két "empatikus" kolléga, aki majd jól melléáll. Nem éri meg. Legalábbis még erről győzködöm magam, aztán lehet, nálam is betelik egyszer a pohár...
TörlésA naívságról: Azt hiszem én világéletemben túlaggódós voltam. Ettől függetlenül Szabinál egészen a 12. hétig nem jutott eszembe, hogy gáz lehet (akkor nézték az áramlást). Akkor viszon hiába mondták a dokik, hogy még értékhatáron belül van, valahogy nem tudtam megnyugodni.
De ez az egész felhőtlenség olyan távolinak tűnik, pedig nálam még egy éve sincs...
Igor lelkiismeretesen őrzi otthon a házat. Apósomék gondozzák, és a nevelt fiaik néha kiviszik sétálni, futni, ahogy régen mi is. Eleinte féltünk, hogy megvisei majd, de nagyon jól beleszokott, úgyhogy lehet mégsem válunk meg tőle, ahogyan eredetileg terveztük.